Csodát tettek Karácsony Gergelyék a költségvetéssel: erre még a legnagyobb bűvészek sem lennének képesek

Még Houdini is csak csettinteni tudna ezt látva.

A főpolgármester reméli, hogy a gyermekvédelmi népszavazás nem fog egybeesni sajátjával.

Karácsony Gergely az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége volt, ahol a gyermekvédelmi népszavazásról azt mondta, hogy az egy „ócska politikai blöff”.
Saját népszavazásáról is beszélt, amelyben az egyik kérdés a Fudan egyetemmel kapcsolatos. A főpolgármester ezzel kapcsolatban azt mondta, Kína sem akarja az egyetemet Magyarországra hozni. Arra a kérdésre, hogy akkor miért kell erről népszavazási kérdés, Karácsony azt felelte: azért, hogy „biztosak legyünk benne, hogy nem a kínai kormány kegyén múlik”.

Karácsony az állítólagos lehallgatási üggyel kapcsolatban elárulta: hasonlóan Kunhalmi Ágneshez, ő is meg fogja nézetni telefonját.
Nyitókép: atv.hu