Hatalmas óvadékért engedték el Donald Trump korábbi szövetségesét

2021. július 23. 22:45
Negyedmilliárd dollár (76 milliárd forint) óvadék ellenében rendelte el pénteken az illetékes amerikai bíróság Thomas Barracknak, Donald Trump volt amerikai elnök beiktatási alapkezelőjének szabadlábra helyezését.

Barrackot azzal gyanúsítják, hogy törvénytelenül lobbizott az Egyesült Államokban az Egyesült Arab Emírségek érdekeiért, továbbá, hogy 2019. június 20-án hazudott a Szövetségi Nyomozó Hivatal (FBI) ügynökeinek, amikor meghallgatták az arab országgal folytatott üzleteiről.    

Barrack szóvivője szerint az üzletember ártatlannak fogja vallani magát az ellene zajló eljárásban.    

A 74 éves férfi Donald Trump régi szövetségese, a Colony Capital befektetési cég alapítója.    A vádhatóság szerint Barrack kihasználta hosszú barátságát Trumppal az emírségek érdekében. Patricia Donahue, az illetékes Los Angeles-i szövetségi törvényszék bírája szigorú feltételeket szabott Barrack szabadlábra helyezéséhez. A többi között be kell szolgáltatnia útlevelét, GPS-nyomkövetőt kell viselnie, utazásait pedig Dél-Karolinára és New York városára kell korlátoznia, emellett be kell tartania az éjszakai kijárási tilalmat este tíz és reggel hat óra között.    

A kaliforniai Santa Monicából származó Barrack egyike annak a három férfinak, aki ellen vádat emeltek, mert megpróbálták Trump külpolitikáját befolyásolni a 2016-os választási kampány, illetve elnöksége idején.    

A bíróság hét pontban emelt vádat a coloradói Aspenben élő 27 éves Matthew Grimes, valamint Rasid Szultán Rasid al-Málik Asahhi 43 éves emírségekbeli állampolgár ellen, aki a feltételezések szerint kapcsolattartóként ügyködött. Grimest – aki vállalati vezető volt Barrack cégénél – őrizetbe vették, de most ötmillió dollár ellenében szabadlábra kerülhetett, Alsahhi tartózkodási helye azonban ismeretlen.

(MTI)

Fotó: FRISO GENTSCH / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

Összesen 5 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés