Kubatov Gábor: A járvány elleni védekezés mindkét frontján jól teljesítettünk

2021. június 13. 18:42
A Fidesz pártigazgatója közösségi oldalán közölte: „másodikak vagyunk az átoltottság terén az EU 27 tagállama közt, és a járvány okozta válság ellenére sikeresen visszaszorítottuk a munkanélküliséget is.”

„A biztonság kedvéért tisztázzuk: egy munkanélküli magyar ember is pont eggyel több a kelleténél, így még van min dolgoznunk, nem dőlhetünk hátra” – kezdte bejegyzését Kubatov Gábor vasárnap. A Fidesz pártigazgatója közösségi oldalán ugyanakkor leszögezte: „Az viszont látszik a számokból, hogy Magyarországon a járvány elleni védekezés mindkét frontján jól teljesítettünk”.

Mint azt Kubatov ugyanis kifejtette:

másodikak vagyunk az átoltottság terén az EU 27 tagállama közt, és a járvány okozta válság ellenére sikeresen visszaszorítottuk a munkanélküliséget is.”

A pártigazgató hozzátette: „Az Eurostat felmérése alapján az elmúlt fél évben a magyar munkanélküliség jóval az uniós átlag alatt volt, és 2021 januárja és márciusa közt további egy százalékponttal sikerült csökkenteni.”

„A cél, hogy több munkahelyet teremtsünk, mint amennyit a vírus elpusztít, mert hisszük: ha munka van, minden van!” – emelte ki.

 

Nyitókép: Facebook/Kubatov Gábor

Összesen 71 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés