Ilie Bolojan esete a kultúrával

„Becsültem annak idején a Tăriceanu-kormány főtitkárát, céltudatos és határozott embernek ismertem, talált is köztünk a szó. Bejött hozzám, elmondta, hogy rendet akar teremteni a lakosságnyilvántartásban, és arra kért, hogy álljak mellé. Hitetlenkedve hallgattam, hogy néhány óra alatt majd személyi igazolványt vagy útlevelet cserélhet bárki. De támogattam persze én is az elképzelését. És láss csodát, rövid idő alatt tényleg sokat változott az ügyintézés. Legalábbis akkor. Ilie Bolojan is erdélyi, mint mi. Amit akar, végigviszi. Ahogy látom, újabban nemcsak a jót, hanem a rosszat is.

Márpedig a Bihar megyei önkormányzat tavaly megválasztott elnöke, azelőtt Nagyvárad polgármestere, aki egyébként már évek óta haragszik valamiért az RMDSZ-re, és a retorikájában nagyon magyar, nagyon hajlíthatatlan Erdélyi Magyar Néppártot vette maga mellé még városgazdaként, az utóbbi időben az egykori pártfunkcionáriusokhoz kezd hasonlítani. Most nem arra gondolok, hogy megtanulta ő is a Romániában immár évszázados játékot, miszerint: »nekem is vannak magyarjaim«, bár erről is érdemes lenne beszélni. Amiről viszont mostanában joggal esik szó úton-útfélen: hogy Ilie Bolojan teljesen félreérti a kultúrát, minden jel szerint nem csupán a magyart, hanem a románt is.

Mindig volt egy határ. Lehetett lassan lépegetni, lehetett stagnálni, ha olyan volt a helyzet, de visszafordulni nem szabadott ezen az úton. Ami egyébként az önállóság útja. Ha úgy tetszik: az autonómiáé. Nos, amikor egy magyar folyóirat önállóságát elveszi egy önkormányzat, vagy amikor az RMDSZ által önállósított és azóta is jól működő nagyváradi magyar és román színházak újraegyesítését tervezgetik ismét (elvégre az ügyelő, a világosító, a varrónő, a szabó mind-mind a munka nyelvén dolgozik, ezt már Ceaușescu idején megmondták nekünk), akkor nem lehet hallgatni. Mert egy magyar kulturális vagy művészeti intézmény léte önmagában is fontos, de ezúttal sokkal többről van szó: hogy mostantól fogva eléfelé megyünk-e, vagy pedig hátrálunk. Nem beszélve arról, hogy most éppen az RMDSZ országos koalíciós partnerének, a Nemzeti Liberális Pártnak a Bihar megyei vezetője tesz (Várad, Familia) vagy tervez (filharmónia, színház) ilyesmit.

Persze van még ebben az egészben egy igazi erdélyi magyar ínyencség: mind hegyezem a fülemet, de nem hallom az Erdélyi Magyar Néppárt tiltakozását. Nyilván azokét sem, akiket nálam jártában névszerint agyondicsért Ilie Bolojan, hogy milyen jól együttműködik velük.  Tán csak nem az autonómiáért munkálkodtak eddig közösen, töprengek magamban, miközben figyelem, mi lesz intézményeink önállóságával, vérszemet kapnak-e mások máshol is, ha már Nagyvárad kenyérbe esett magyar radikálisai ilyen csendes megilletődéssel asszisztálnak ehhez a történethez. Mert hát nem gondolom, hogy néma tüntetésről lenne szó.”