Gyakorlatilag a nemzeti érzés kiirtása van folyamatban

„Azt olvastam rólad, hogy már 9-10 éves korodban eldöntötted, hogy riporter akarsz lenni. Hogyhogy már ilyen fiatalon vonzott a média világa?

Biztos a te osztályodban is volt olyan gyerek, aki mindig szerepelt, mindig ő mondta a verset az iskolai ünnepségen, tagja volt a színjátszókörnek. Az ilyen nagydumás, jópofa gyerek az osztálytársak egy részét nagyon idegesíti, a másik része meg röhög rajta. Na, én ez a csávó voltam. Nem az a jó kifejezés, hogy az osztály bohóca, de az a srác, aki mindig megcsinálta a hangulatot. A gimnáziumi évek alatt ez még inkább felerősödött. Biztos voltam benne, hogy mindenképpen olyan dologgal szeretnék foglalkozni, aminek köze van a médiához, az audiovizuális tartalmak készítéséhez. Emlékszem, a gimiben imádtam rövidfilmeket készíteni. Lenyűgözőnek találtam, hogy van egy ötleted, amit megvalósítasz, majd a kész produkciót az emberek megnézik a tévében vagy az interneten.

Gyerekkoromban sokszor néztem az esti híradót, és láttam, hogy a riporternek mennyire nehéz dolga van: kilökik a világ vagy az ország bármely pontjára, és a kamerába el kell mesélnie, hogy mit látott, mit tapasztalt az adott eseményen vagy helyszínen. Nagyon vonzónak találtam ezt a feladatot, és sokszor elképzeltem, hogy én állok ott, én mesélem el a történteket. Tudtam, hogy ezt akarom csinálni felnőttként. A konkrét »azta« élmény pedig a 2006-os eseményekhez kapcsolódik. Néztem a Hír TV-t, és lenyűgözött, hogy miközben a rendőrök verik az embereket, Csaszi, azaz Császár Attila milyen jól helytáll riporterként. Őt egyébként óriási legendának tartom, és büszke vagyok rá, hogy később kollégák lettünk.

Ezek szerint már 2006-ban kikristályosodott, hogy elsősorban a politikai újságírás irányába indulsz el?

Akkoriban még nem, nálam az volt az elsődleges, hogy tévézni szeretnék, riporter akartam lenni. A hírek világa nagyon megfogott, a mai napig csodálom, ahogy az információ áramlik. Amikor 20 éves koromban felkerültem Budapestre, a 2006-os közvetítések okán már megvolt az érzelmi kötődés a Hír TV-hez, valamint a csatorna híradóját is rendre megnéztem. Gyakorlatilag egy álom vált valóra, amikor 20 évesen, teljesen fogalmatlanként adódott egy lehetőség, és felvettek gyakornoknak a Hír TV-hez. Az az érdekes helyzet állt elő, hogy előbb voltam a televízió épületében az első munkanapomon, mint a főiskolában, ahol kommunikáció és média szakon kezdtem meg a tanulmányaimat.

A Hír TV a főiskolás éveimet is végigkísérte. Ha sokat vagy tévések között, magad is azzá válsz. A suliban persze rengeteg vitám volt, mondani sem kell, a tanári kar nagy része baloldali volt. Sőt, amikor a szakdolgozatomat írtam, új konzulenst is kellett keresnem, mert az addigi teljesen kiakadt, amikor elmondtam, hogy a Hír TV-nél dolgozom. Egyébként a baloldali és a jobboldali oknyomozó újságírás összehasonlítása volt a témám, az első konzulensem viszont váltig állította, hogy csak oknyomozó újságírás létezik. Amit a jobboldali sajtó csinál, az propaganda. Ha valamivel nem értek egyet, azt el szoktam mondani. Ezt a tanári kar nem mindig értékelte. (nevet)

Felteszem, a volt tanári karod azt sem értékeli, hogy jelenleg a Pesti TV-nél dolgozol. Sőt, van egy portréműsorod is, aminek Mi vagyunk a magyarok a címe. A meghatározás szerint ez egy identitáserősítő műsor.  Miért gondolod azt, hogy a magyar identitást meg kell erősíteni?

Kezdjük a családnál. A szüleim 0 éves koromtól kezdődően nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy hétvégente kiránduljunk, múzeumba menjünk, bejárjuk az országot. A szüleim úgy erősítették a magyar identitásomat, hogy észre sem vettem. Az a baj, hogy ez nagyon sok családból hiányzik. Úgy gondolom, hogy a mai Magyarországon szükség van identitáserősítésre. Ha megnézed, folyamatosan olyan dolgok jönnek veled szembe, amik a nemzeti érzelmet »eltolják«: ne foglalkozz vele, hogy magyar vagy, sokkal fontosabb a kozmopolitizmus. Gyakorlatilag a nemzeti érzés kiirtása van folyamatban.

Ebből kifolyólag, amikor magamat definiálom, az első helyen az áll, hogy magyar vagyok. Ez a kiindulópont. Aztán persze innen lehet tovább fejteni a dolgokat, hogy amúgy édesapa, férj és újságíró. A műsoromban, amire utaltál, nem az a cél, hogy – csúnya szóval élve – magyarkodjak, hanem az, hogy értékes magyar emberekkel beszélgessek. Ha valaki megnézi a műsort, az legyen a reakciója, hogy »basszus, de jó, hogy én is egy olyan országban élhetek, ahol ilyen emberek vannak!«. Mert valljuk be, ha szörfölsz az interneten, olvasod a kommenteket, könnyen ki tudsz ábrándulni az emberekből és a magyar társadalomból. Meg akarom mutatni, hogy milyen értékes magyar emberek élnek köztünk. Ezért van szükség az identitáserősítésre.”