Családjától kell kölcsönkérnie Tordai Bencének a parlamenti bírsága miatt

2021. május 6. 8:59
A Kövér László által milliókra büntetett parlamenti képviselő nehéz hónapok elé néz saját elmondása szerint.

A Párbeszéd parlamenti képviselője, Tordai Bence nehéz hónapok elé néz pénzügyileg, mivel négy hónapig csak a minimálbért kapja az országgyűléstől – írja a Blikk.

Bebútorozás és bevakolás nélküli élet

Hozzátették: életbe lépett a Kövér László által kiszabott, több mint 8,2 millió forintos pénzbírság, amit négy egyenlő részletben vonnak le Tordai fizetéséből. A képviselőt azért szankcionálták, mert márciusban mobiltelefonnal a kezében próbálta szóra bírni Varga Mihály pénzügyminisztert a Parlamentben.

„A minimálbér bruttó 167 ezer forint, a számlámra így a négy gyerekem után járó adókedvezménnyel együtt valamivel több, mint 110 ezer forintot utaltak” – mondta a lapnak Tordai. Hangsúlyozta: nemrég másik lakásba költözött családjával, amely egy „ideig nem lesz rendesen bebútorozva és bevakolva sem.” Sőt, emellett

minden halasztható kiadásról lemondanak, mondja, és nyaralni sem mennek.

„Nézem a számlámat, le fog merülni teljesen a következő hónapokban, a családtól és a barátoktól kell majd kölcsönkérnem” – tette hozzá.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 102 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Én sem hiszem el neki .
Majd máskor jobban meggondolja, hogyan kell viselkedni az Ország Házában .

A papa megkapta, amit kell, engem csak a négy gyerek érdekel, több részletben, elnyujtottan kellene levonni, hogy a gyerekeket ne sújtsák az apa hülyesége miatt ( maradjon egy átlagbérnyi havi fizetés) Ebből is tanulna.

Ez a "szegény" marha Tordai! Ha ennyire "szegény", akkor tartsa be a házszabályt. A nepotizmussal álláshoz juttatott asszony mit ad a közösbe, korrupt és izgága-fegyelmezetlen Tordai?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés