Papírmasé kommunizmus
Törnek fel az olyan baloldali politikusok Amerikában, akik divatból és nem meggyőződésből lettek szocialisták, de akik épp annyi bajt okozhatnak, mint ha hívő kommunisták lennének.
Kovács Róbert kőbányai önkormányzati képviselő a tiltás ellenére nyilatkozott egy nyomortelep felszámolása ügyében, Soproni Tamás szerint viszont megsértette a párt alapelveit. Belháború a Momentumban.


Sem homokzsák, sem áldozati bárány nem vagyok címmel Facebook-posztban közölte néhány nappal ezelőtt Kovács Róbert momentumos kőbányai képviselő, hogy egy nyilatkozata miatt kirúgták a pártból, s a továbbiakban nem lehet már frakcióvezető sem.
Az ügy előzménye egy hónapokkal ezelőtti kilakoltatási történet, amelyet ő szimpla hatósági eljárásnak tart: egy régóta üresen álló iparterületen álló romos, lakhatatlan épületbe beköltözött egy roma származású emberekből álló 6-8, olykor 15 főből álló csoport, amelynek tagjai bűnözésből, koldulásból éltek, írja Kovács. Az ingatlan tulajdonosa az évek során többször cserélt lakatot, de a „lakók” mindig leverték, és visszaköltöztek.

A szomszédok rendszeresen panaszt tettek, de nem sikerült a lakásfoglalókat végleg kirakni.
így felvette a kapcsolatot az épület tulajdonosával, akinek végül sikerült elérni a hatóságok segítségével, hogy végre kirakják az ott lakókat, és ledózeroltatta a romos ház maradványait is.
Csakhogy rendőrségi akción megjelent a Város Mindenkié csoport is, amely – mint kiderült – már régóta kapcsolatban volt ezzel a társasággal, s riadóztatták a Mérce nevű portált is, amely Kovács szerint meghamisította a tényeket. Mint fogalmaz, „az eseményeket olyan képekkel, berendezett szobabelsőt ábrázoló életképekkel illusztrálták, amely képek nem a helyszínen készültek”. A képviselő szerint pártügy akkor lett a dologból, amikor Soproni Tamás, a Momentum fővárosi frakcióvezetője, a hatodik kerület polgármestere megtiltotta, hogy nyilatkozzon az ügyben, de ő ezt az ukázt megszegte, és elmondta a Mércének, hogy mi történt, mit tapasztalt a lepusztult ingatlanon. Érdemes közbevetni: a Város Mindenkié csoportnak Misetics Bálint főtanácsadó személyében befolyásos „barátja” van a Fővárosi Önkormányzatban.
Egyedül ő dolgozott
Kovács még azt is leírja a posztjában, hogy a Momentum kőbányai elnöke, Irmalós Bence közölte vele, a jövőben nem ő fogja vezetni a négytagú – három momentumos és egy párbeszédes képviselőből álló – ellenzéki frakciót. Ez ugyanakkor megkönnyebbülés is a számára – fogalmaz –, mert szerinte egyedül ő dolgozott a csapatban, a többieknek alig volt érdemi mondanivalója az önkormányzatot érintő ügyekben.
S külön kínos a számukra a szintén momentumos Stemler Diána képviselő ténykedése, aki a Közrend- és Állatvédelmi Bizottság elnöke, de semmiféle munkát nem hajlandó végezni, telefonon hónapok óta elérhetetlen. Kovács a posztjában úgy fogalmazott,
„ég a pofánk folyamatosan a fideszesek előtt Diána miatt”.
Kovács Róbert egyébként az előző önkormányzati választáson a Momentum, a DK, az MSZP és a Párbeszéd színeiben szerzett egyéni választókerületben mandátumot. A szavazatok 52,8 százalékát nyerte el, megelőzte a kormánypárti Agócs Zsoltot (40,6 százalék), valamint az LMP-s Geráné Mészáros Zsuzsannát (3,6 százalék), illetve a jobbikos Vajda Sándor Csabánét (3 százalék). 2018-ban Kovács már indult egy időközi választáson is, akkor még alulmaradt. A voksolás előtt írta meg a politikusról a Magyar idők, hogy volt egy rendőrségi ügye gyermekbántalmazás miatt.
Minden pártnak határozott értékrendje van
Megkerestük Kovács Róbertet, aki nagy nehezen kötélnek állt és nyilatkozott, de a beszélgetés végén meggondolta magát, s azt közölte, nem járul hozzá mondandója megjelentetéséhez. Egyébként is, jelentette ki, a Facebookon minden lényeges információ olvasható, a továbbiakban pedig forduljunk Soproni Tamáshoz, aki döntő szerepet játszott a kizárásában.

Soproni Tamásnak döntő szerepe volt Kovács Róbert ügyében (fotó: Facebook)
Így is tettünk, megkérdeztük a momentumos kerületvezetőt, valóban retorzió érheti a momentumosokat, ha megszólalnak a nyilvánosság előtt. Soproni Tamás a Mandinernek azt mondta, ő nem tiltotta meg, hogy Kovács Róbert nyilatkozzon, az etikai bizottság sem azért zárta ki, mert elmondta a véleményét a Mércének. Úgy fogalmazott, jó esetben minden pártnak nagyon határozott értékrendje van, ez igaz a Momentumra is, s ugyan bárhol értékviták, az alapelveket tiszteletben kell tartani, ha valaki ehhez a közösséghez szeretne tartozni.
A fővárosi frakcióvezető kijelentette, amennyiben egy polgármester, önkormányzati képviselő ilyen üggyel találkozik, akkor
„Ismerem az ügy hátterét, azt is, milyen körülmények között élt ez a család, mit állítottak róluk, éppen ezért kellett volna rajtuk segíteni, mielőtt a legdrasztikusabb lépést megtették volna velük szemben” – fogalmazott. Kovács viszont szerinte nem így járt el, és ezt a viselkedését ítélte meg olyan súlyúnak a párt etikai bizottsága, hogy a legszigorúbb büntetésről, a kizárásról döntött. Egyébként pedig – állítja Soproni – anélkül, hogy dehonesztáló megjegyzéseket tenne a már kizárt politikusra, azt el kell mondania, hogy már korábban is voltak konfliktusai a helyi pártszervezettel, nehéz volt együttműködni, s ezek a szempontok is közrejátszottak a menesztésében.
Nem túl elegáns és ízléses
A fővárosi frakcióvezető Kovácsnak azzal a megjegyzésével nem nagyon kíván foglalkozni, miszerint a képviselőcsoportban egyedül ő dolgozott. „Nem szeretném őt megbántani, kissé meg is értem, hogy ilyeneket mond, hiszen egy sértődött ember, az persze nem túl elegáns és ízléses, hogy visszaköpköd” – fogalmazott Soproni. Amit viszont Stemler Dianáról mond, az teljes képtelenség, állítja a polgármester, hiszen a kőbányai csoport egyik legaktívabb tagja, kiváló munkát végez. Ő ásta bele magát például a 46 milliárdos kormányzati gigaprojektbe, amelyről kiderült, hogy a kőbányai önkormányzat ingyen adta oda az államnak a területet egy sportcsarnok felépítéséhez. Ezért Kovács kritikáit ezek ismeretében erős kétségekkel kell fogadni – mondta Soproni Tamás.
Bicskanyitogató a stílusa, de sokat dolgozik
A Mandiner igyekezett más helyről származó információkat is megtudni a Kovács kontra Momentum-ügyben. Az önkormányzat tevékenységét, a képviselők munkáját jól ismerő forrásunk szerint a romos épületet illegálisan elfoglalók valóban elképesztő körülmények között éltek, rengeteg gondot okoztak az életvitelükkel a szomszédjaiknak. Informátorunk elmondta, jó döntés volt, hogy a tulajdonos rendőrségi kiürítés után felszámolta a nyomortelepet, a helyzetet ugyanis nem lehetett szociális úton rendezni, ezt sem a körülmények, sem a „lakók” helyzete nem indokolta.
hogy jogszerűen lépjen fel azokkal szemben, akik illegális módon, bűncselekmény útján foglalnak el ingatlanokat. Erre jó példa a Hős utca esete.
Forrásunk szerint az is megfelel a valóságnak, hogy Kovács rengeteget dolgozik, aktívan részt vesz az önkormányzat munkájában, eljár a körzete érdekében. Ez persze szúrja a szemét a frakciótársainak, akik valóban csak alibiznek, amit a Kovács Facebook-posztjai alatt megjelenő kommentek is alátámasztanak. Így nem véletlen, hogy folyamatosan összerúgták a port a frakcióban, a vitákat persze az is elmérgesíti, hogy a kirúgott képviselő stílusa olykor bicskanyitogató, gyakran indulatosan, modortalanul szólal meg. Azzal pedig, hogy a Momentum kizárta, a párt döntött, hogy neki nem egy bulldog típusú, güriző képviselőre, hanem olyanokra van szüksége, akik inkább tapicskolnak a langyos vízben, s alig csinálnak valamit a tiszteletdíjukért, részletezte forrásunk.
Nyitókép: Kovács Gábor választási plakátja, Facebook