Egy balmazújvárosi képviselő reméli, ebolával oltották be Orbánt

2021. március 3. 7:50
Hüse János azzal magyarázta hozzászólását, hogy sok a feszültség az egészségügyben.

A Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap osztotta meg a Facebook-oldalán azt a fotót, amin beadják neki a kínai vakcinát, ehhez a képhez szólt hozzá Hüse János balmazújvárosi önkormányzati képviselő, aki mentőápolóként is dolgozik – írta meg a Debreciner.  A komment a következő volt: „Remélem, ebolával.”

A Debreciner cikke szerint a hozzászólásra felfigyeltek a balmazújvárosiak, többen fel is háborodtak a történteken. Hüse aztán a Debrecinernek eljuttatott egy közleményt, ebben fejtegette ebolázós hozzászólásának okait. Azt írta, hogy az elmúlt időszakban az egészségügyben sok feszültség keletkezett, amit csak növelt a járvány közepén megvalósított egészségügyi átalakítás.

„Eközben frontvonalban dolgozók megbecsülése enyhén fogalmazva sem méltányos, míg a honatyák tiszteletdíjai pedig növekednek. Szörnyű látni azt, hogy a lakosság hónapok óta csak vegetál, vállalkozások, emberi életek, családok mennek tönkre. Az ígért segítség pedig nem jut el az igazán rászorulókhoz. A tehetetlen düh és elkeseredettség eredményezte ezt a meggondolatlan kommentet” – írta Hüse János.

A vasárnapi komment ügyében hétfőn megszólalt Tiba István korábbi balmazújvárosi polgármester, a választókerület fideszes országgyűlési képviselője is, aki külön videós posztot szánt a történteknek a Facebook-oldalán és mélyen elítélte a történteket.

Összesen 53 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A baloldal mindig vérszomjas:
A kínai kommunista vezető, Mao Ce-tung 1957. november 14-én elvtársainak kifejtette:

"Képzeljük el hányan halnának meg ha (atom)háború törne ki. A világon jelenleg 2.7 milliárd ember él és a harmada megsemmisülne. Vagy, ha több, akkor a fele.... Azt mondom, ha a legrosszabb történik és a fele elpusztul, még mindig a fele megmaradna, viszont az imperializmus megsemmisülne és az egész világ szocialistává válna. Aztán néhány év után megint 2.7 milliárd ember élne a földön."
Forrás: Frank Dikötter: Mao's Great Famine, the history of China's most devastating catastrophe, 1958-1962, Walker Publishing Company, New York, 2010, 13. old. (Mao nagy éhinsége, Kína történetének legrombolóbb katasztrófája)

Látható, hogy a kommunista tervgazdálkodáshoz hűen, a hullahegyek is előre meg lettek tervezve.

Csak a szokásos... a rutinszerű lámpavasazás, IFA-platózás és hasonlók után...

Gondolom, perceid vannak a közéletben.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés