Hajrá, Izland, hajrá, Covid!

„Az ATV képernyőjéről a reggeli kezdéstől az esti zárásig csak úgy süt az Orbán- és kormánygyűlölet. Ebben egy hajszállal sem különbözik többi balliberális harcostársától. Abban viszont igen, hogy van egy-két műsoruk, amelyekben el próbálják játszani a jaj de függetlent, jaj de tárgyilagost, jaj de igazságost, ami tulajdonképpen veszélyesebb, mint a nyílt gyalázkodás.

Az egyik ilyen műsor címe Csatt! – a műsorvezető neve pedig Rónai Egon, és a kettő keverékéből létrejött az álnokság olyan magasiskolája, amelynek tanmenete szerint hétfő esténként valamilyen aktuális témában a vörös sarokba behívnak két vitapartnert a balliberális, illetve a narancssárga sarokba valószínűleg becsábítanak kettőt a kormánypárti oldalról. Ami önmagában még rendjén is volna. De nem dobják ám csak úgy közéjük a gyeplőt, hogy hadd vitatkozzanak, hadd fejtsék ki szabadon a véleményüket!

Ugyanis ha a balliberálisoknak szorul a kapcájuk, a témából jól felkészült, derék döntőbíró keresztkérdésekkel, segédanyagokkal azonnal ringbe száll és megmenti őket a kiütéstől.

Futballrajongóként megnéztem a legutóbbi adást. Bár ne tettem volna! A magyar labdarúgás volt terítéken, a piros sarokban Hegyi Ivánnal és Egri Viktorral, a narancssárgában Pajor-Gyulai Lászlóval és Szöllősi Györggyel, akiket két ellenfelük a fent ismertetett forgatókönyv szerint próbált meg lejátszani a pályáról.

Hegyi Iván a Népszabadság sportrovatának vezetőjeként ment nyugdíjba, és olyan kollégák között szocializálódott, akik évtizedeken át szakmányban ócsárolták Puskás Ferencet, többek között azt hányva a szemére, hogy a Franco-diktatúrában rúgja a labdát. Erről ennyit. Ám a magyar televíziónál is megfordult és nála egy nemzedékkel fiatalabb Egri még rajta is túltesz. Tőle elég egy idézet, amit valamelyik választási kampányban adott elő, talán éppen a főpolgármester-választás idején:

»A sportújságíró, ha magyar sikernek örül, a kormánynak csinál propagandát. Nekik üvöltesz, nekik dicsérsz. Ellenük kritizálsz, ellenük találsz hibát.« Erre mondják azt, ha nem látom, nem hiszem el.

Szóval ezek ketten lemosták a pályáról a tisztes úriemberként küzdő ellenfeleiket a műsor két fő témájában, a magyar labdarúgás színvonalában és a stadionépítések ügyében. Ami az előbbit illeti, arról egész bonyolult matematikai számításokkal bebizonyították, hogy a magyar válogatott kijutása az Európa-bajnokságra, illetve csoportgyőzelme a Nemzetek Kupájában nem más, mint érzéki csalódás.

A stadionépítések kudarcát pedig a szombathelyi példával látták igazolva. A vasi megyeszékhelyen ugyanis az időközben baloldalivá lett önkormányzat éppen a napokban adta állami kezelésbe a három éve elkészült stadiont, természetesen a központi támogatások megvonására hivatkozva. Csak azt felejtették el ott a vörös sarokban, hogy az új létesítmény pompás megjelenésével ma már a város egyik építészeti ékessége, 8500 fős befogadóképességével pedig tökéletesen a lakosságszámhoz igazították, és előbb-utóbb el fog jönni az az idő, amikor telt ház lesz benne. Addig is jó kezekbe került, hacsak közben az ország nem követi a szombathelyi választások példáját. Ebbe a vitába szokás szerint a derék döntőbíró is beszállt, mégpedig az előre bekészített Népszava tényfeltáró cikkével. Ezzel eldőlt a mérkőzés. A végeredményhez persze hozzájárult a mi két emberünk lagymatag teljesítménye is, akiknek egy ilyen közegben csak nehezen sikerült állniuk a sarat.

Amikor az adás után nagy nehezen elaludtam, azt álmodtam, hogy a sorsdöntő Magyarország–Izland mérkőzést egy bizonyos Egri Viktor közvetíti, méghozzá imigyen:

»Nem értem! Hogy lehetnek ilyen bénák? Ez a Szoboszlai úgy megy át az izlandi védelmen, mint forró kés a vajban. Most lő. Gól! Hallatlan!! A labda befelé pattant arról a korrupt kapufáról. Na ja, az is beépült az Orbán-maffiába, direkt így tervezték a stadionjaikat. Így könnyű. És vége, kedves nézőink, vége a mérkőzésnek meg nekünk is. Magyarország kijutott az Európa-bajnokságra. De ne csüggedjenek! Júniusban a franciák meg a portugálok úgyis laposra vernek bennünket, szintén itt, a Puskás Arénában, és remélhetőleg szintén üres lelátók előtt. Hacsak közben véget nem ér a járvány, amitől Isten ments! Mert akkor bizony majd hatvannyolcezer ember bömböli a Himnuszt, ráadásul felállva és piros-fehér-zöld rongyokba öltözve. Aztán kilencven percen át azt üvöltözi, hogy »Ria, ria, Hungária!«, meg hogy »Huj, huj, hajrá!«. A díszpáholyban persze ott fog pöffeszkedni az a piszok Orbán, és gyönyörködik ebben a betonkolosszusban, amit a mi adóforintjainkból meg az árvák pénzéből harácsolt össze. Tehát akkor ne felejtsék, találkozzunk és szurkoljunk együtt júniusban, a magyar–francián meg a magyar–portugálon, no meg természetesen 2022 tavaszán a választásokon! Addig is hajrá, Franciaország, hajrá, Portugália, de legfőképpen hajrá, Covid! És a világért se oltassák be magukat! Nyugodalmas jó éjszakát kívánok.«

A kedves olvasónak ezek után csak azt ajánlhatom, hogy

soha ne kapcsoljon az ATV-re. Se a Csatt!-ra, se más förmedvényére. Különösen lefekvés előtt ne.

Különben olyan rémálmai támadnak, mint nekem.”