Kövér László összehívta az Országgyűlést

2021. január 28. 14:20
A rendkívüli ülésen szó lesz a baloldal által kezdeményezett vizsgálóbizottságok felállításáról.

A házbizottság mai ülését követően Kövér László hétfőre összehívta az Országgyűlés rendkívüli ülését – írja csütörtök délután a Magyar Nemzet.

A házelnök napirendi javaslata szerint napirend előtti felszólalásokra, interpellációkra és azonnali kérdésekre is sor kerül majd, és szó lesz a baloldal által kezdeményezett vizsgálóbizottságok felállításáról.

Az előzményekhez hozzátartozik, hogy hétfőn három parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal. A bizottságok a gazdasági válság kezelésére, a járvány elleni védekezésre és a vakcinabeszerzésekre vonatkozó kormányzati döntéseket vizsgálnák.

Később az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte a baloldal.

„Amíg a baloldal már üres politikai akciókkal, kamuvideókkal, a védekezés akadályozásával és a védőoltás elleni hangolással van elfoglalva, a kormány továbbra is a járvány elleni egészségügyi és gazdasági védekezéssel” – írta ekkor közleményében a Kormányzati Tájékoztatási Központ.

„Amíg a baloldal kamuvideókat gyárt, halálkampányt folytat és támadja a védekezésben részt vevőket, addig a magyar orvosok és ápolók jelenleg is több ezer koronavírusos beteget gyógyítanak a kórházakban, a magyar rendőrök és katonák pedig biztosítják a rendet, a védelmi intézkedések betartását, és védik Magyarország határait a baloldal által felkarolt migránsoktól” – olvasható a hét eleji a közleményben.

Összesen 8 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés