Feri, esküszöm, jobb vagy, mint Hugh Grant!

„Képzeljünk el egy jelenetet! Meg kell próbálnunk elvonatkoztatni a valóságtól; néhány olvasónk fel is fog szisszenni és felháborodott olvasói leveleket kezd fogalmazni, amelyek arról fognak szólni, hogy azért a fikciónak is vannak határai, a hazugságokat hagyjuk inkább a függetlenobjektív ballib média dolgozóira. Kubában járunk, kellemes meleg van, enyhe szél fúj csak, no nem túl erősen, épp csak meglegyinti a pálmafák lustán himbálózó, hosszúra nyúlt leveleit. Néhány muzsikus a rumba fülbemászó dallamait játssza. Nevetés hallatszik, többen táncolnak. A korai időpont ellenére a pihenő vendégek egy része kissé be van csípve.

Egy luxusszálloda feszített víztükrű medencéje mellett, egy bár előtt két férfi ül. Beszélgetnek, szivaroznak, néha pedig egy jóízűt kortyolnak valami méregerős, minőségi kubai rumból. Sztoriznak, pontosabban inkább csak a magasabbik, a vékony szemüveges beszél. Nem is beszél, inkább szaval, anekdotázik, szerepel. Miután pedig a harmadik italt is legurítja, táncra perdül. Esetlenül, szögletesen mozog, két karját kitárja maga mellé, a ritmust végtelenül tiszteli, hajladozik, topog. Vörös a feje, a szálloda többi vendége kínosan feszeng, igyekeznek nem nézni a kellemetlen produkciót, azonban ez egy roppant nehezen teljesíthető feladat. Kicsit olyan, mint amikor egy szörnyű baleset láttán minden autós a fékre lép, lelassít, és képtelen nem végigpásztázni a roncsokat, az ütközés modern alkotásait, a füstölgő maradványokat.

Az alacsonyabb, barna hajú férfi, a szemüveges barátja vagy inkább beosztottja, készségesen nevet – nem szemtelenül – főnökén, a térdét csapkodja, néha óvatosan hátba veri, no nem túl bizalmaskodóan, hanem tisztelettel – pontosan tudja, hol a helye –, csüng a szavain, és mikor meglátja a táncos mozdulatokat, felkiált: – Feri, esküszöm, jobb vagy, mint Hugh Grant! Csináljuk meg ezt egy viccesbe, ha hazaértünk! A szemüveges a dicséret hallatán álszerényen ingatni kezdi a fejét, kissé leereszti keselyűként kitárt hosszú karjait, és miközben kikér egy újabb poharat, röhögve válaszol. Jól van, András, te tudod, ez a te szakterületed, csináljuk meg, csináljuk meg, hadd pukkanjon meg a Viktor, hogy ebben is jobb vagyok nála. Dél van, egyre csak melegszik a levegő, a két férfi ezért beül a vízbe, majd alig tíz perc múlva hangosan horkolva elalszanak.”