Megbékélés

2021. január 6. 12:15

Muray Gábor
Mandiner
7 darab – félálomban a horhos új lemezéről.

Van egy pillanat a Patakfényben, valamikor az ötödik perc környékén, amikor már nincs visszaút, elvesztél, nem fordulsz vissza, csobog, csordogál a patak melletted a kövek között, visz valamit, nézel utána, valami kattog, a füled talán, távoli gyerekhang verődik vissza a halántékodról, a halántékod egyre finomabban lüktet, de te nem állsz meg még, tavasz lehet, olyan ez a madárdal, felhők szállnak, fent biztosan erős a szél, verőfény a patak tükrében, élesek a kontúrok, olyan kék ilyenkor az ég, inni kéne belőle, le kellene itt ülni, megérkeztél.

Sokadszorra hallgatom Győrffy Ákos barkács-ambientjét, katartikus „mélyzene”, az évtized hazai albuma, lejár és újra indul, belém olvad, összefolynak a hetek, hónapok, az éjszakák, amelyeket az újszülött ikreinkkel töltök, barnásfekete a tél, a redőnyök lehúzva, kint fagy, vibrál a mécses, a fiam talán elalszik a mellkasomon, nem, még felriad – de, visszaalszik, innék valamit, nem érem el a poharam, elgémberedtem, nem mozdulok, jobb zuhanni vissza, újraindul az album, számolom az órákat, harmadszor járhat körbe ma este a 7 darab, s mivel az album hét darabja mellett a nyolcadik egy albummix, hatszor hallgattam ma meg azt, amit tegnap négyszer vagy nyolcszor, múlt héten tízszer vagy százszor, így van ez jól, a horhos akkor kel életre, ha hagyod sokáig csobogni, csordogálni, lüktetni, a bőrömön ver a szíve a fiamnak, két hónapos, koraszülött, hallgatja álmában a szívverésemet, zakatol a vonat, loopol a gitár, négynegyed, szívtechno, r.e.m: képek villódznak, éppen úgy, ahogy a mellékutakon rázkódó autóban a fák árnya a szemhéjadon, amikor egy pillanatra elalélsz, Drezda, New York és a Börzsöny, Mandzsúria, sámándal, ropogó tűz, kórus a Frauenkirchében, ott ülök újra a hátsó padsorban, húsz éve annak a bajor kisvárosnak a katedrálisában, amelynek tömjénfüstjét kardként hasította ketté a gótikus ablakokból beszűrődő fény, hullámok Coney Island kavicsos fövenyén, ahonnan nem is olyan régen integettem odaátra – ideátra –, óceán, aztán megint a patak, a madárdal és a csobogás, valami kattog, gyerekhang, felébredt?, lebeg, kavarog, ismétlődik az egész, rövid az élet, végtelen a mantra, vágányok, vagonok, zakatolás, hommage á The KLF, a bárányok hallgatnak, hány óra, az utolsó vonat lehet, fel ne ébresszem, fel ne ébredjek, fel ne ébredj, már eggyé válunk, kalapál mint A városok felé vezető összes borzongató irány a szívünk, a földi érzés, mennyire, árnyak teste, „Hamvassá” vált, zuhogó, mély zene, zsibbadt erek útjain lüktet, csikorog a vonat, kiszállunk, ilyen a megérkezés, ilyen a megbékélés, jöhet a zuhanás.

horhos

Összesen 1 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés