Hatan egy ellen: öt tagállam és az Európai Bizottság esett neki Lengyelországnak az Európai Bíróságon

Kötelékben repülnek

Öt uniós tagállam állt be az Európai Bizottság mellé Lengyelország ellenében kedden az Európai Bíróság előtt, az új lengyel bírósági szabályozás kapcsán.

A keddi tárgyalás során az indulatokat a felperesi oldalról kiinduló vádaskodás korbácsolta fel, amelynek kapcsán az említett tagállamok főleg azt sérelmezték, hogy Lengyelország figyelmen kívül hagyta az Európai Bíróság korábbi döntését a tárgykörben. Áprilisban ugyanis a testület arról rendelkezett, hogy Lengyelország függessze fel az ellentmondásosnak ítélt jogalkotást a bírák szabályozására vonatkozóan.

A vita fókuszában a lengyel igazságügy helyzete

Ez körvonalakban a lengyel Legfelsőbb Bíróságról szóló törvény 2017-es módosítását takarja, amelynek keretében a bírákra vonatkozó nyugdíjkorhatár mellett a fegyelmi szabályok is módosultak. A Legfelsőbb Bíróságon létrejött fegyelmi kamara jogosult eljárni a legfelsőbb bírák fegyelmi ügyeiben, s a kamara fegyelmi büntetésként csökkentheti a bírák fizetését, illetve munkájukból is felfüggesztheti.

A Bizottság álláspontját osztó nevezett tagállamok – így Belgium is – arra az álláspontra helyezkedtek, hogy

Maria Wolff Dánia részéről hangsúlyozta, hogy „Lengyelországban nem valósul meg az az uniós szerződési követelmény, hogy a tagállamok hatékony jogvédelmet valósítsanak meg az igazságügy területén”.

Wolff holland és finn kollégája a lengyel szabályozás általuk „hátborzongatónak” minősített hatását igyekeztek kihangsúlyozni, szerintük ugyanis a fegyelmi jogosítványok sakkban, félelemben tarthatják a lengyel bírákat ítélkezésük során.

Ezekre válaszul Anna Dalkowska miniszterhelyettes úgy reagált, hogy

Hozzátette azt is, hogy a lengyel igazságügy reformja Szovjetunió összeomlása óta elmaradt, s hogy a reform előtt formájában rosszul funkcionált, mindez szükségessé tette az igazságszolgáltatási rendszer felülvizsgálatát.

Tagállami sajátosság, vagy jogállamisági hiba?

Ha már igazságügyi függetlenség: a belga szabályozás szerint az igazságügyi miniszternek jogában áll utasítást adni az ügyészségnek arra vonatkozóan, hogy a bűnüldöző szerv mely ügyeket vizsgáljon ki (megjegyzendő, hogy arra ugyanakkor nincs hatásköre, hogy utasítást adjon arra vonatkozóan, hogy mely ügyeket viszont ne). 

A Bizottság a jogállamisági jelentésben úgy értékelte a fenti szabályozást, hogy az jogállamisági aggályt nem vet fel, ugyanis – noha a jog valóban tartalmaz ilyen lehetőséget – a gyakorlatban nem alkalmazzák. A dán és a holland szabályozás is Belgiuméhoz hasonló a tekintetben, hogy az ügyészség e tagállamokban is a végrehajtó hatalom részét képezi.

A világ egyik legstabilabb demokráciájának tartott Svédországban az igazságügy unikális mivoltához hozzátesz, hogy a svéd alkotmány értelmében az országban nem működik alkotmánybíróság – vagyis a legfőbb alkotmányos szerv maga a svéd parlament. Megjegyzésképpen: a bírói kontrollt a jogrendszer akként biztosítja, hogy a Legfelsőbb Bíróság feladata megsemmisíteni a „kirívóan” alkotmányellenes jogszabályt; ilyen egyébként 1990 nem is igazán fordult elő.

Finnországról – Svédországhoz hasonlóan – a közvélemény általában szintén virágzó demokráciaként számol be. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a jogrendszer Achilles-sarkát képezi, hogy például a finn törvényhozó testület egyszerű többséggel juttathat politikailag megbízható személyeket például a Legfelsőbb Bíróság, vagy a parlament alkotmányügyi bizottságába. 

Ahogy arról a Politico is beszámol, az ügy egy nagyobb keretű vitába illeszkedik, amely a jogállamisági mechanizmus körül alakult ki az Európai Unióban, s amelynek kommunikációs kereszttüzében ma leginkább Lengyelország és Magyarország áll. Ez egyébként a nemzetközi médiának is szemet szúrt, elég, ha csak Alina Mungiu-Pippidi véleménycikkét idézzük fel, de a brit és francia sajtó is írt az aránytalanságokról.

A német kormánykoalíció szakadékok helyett hidakat javasol

Mintegy érzékelve a fenti anomáliákat, s fontolóra véve a jogállamiság kapcsán elharapózó politikai perpatvart, Katja Leikert, a német szövetségi kormánykoalíció parlamenti frakcióvezető-helyettese a Frankfurter Allgemeine Zeitung hasábjain jelentetett meg cikket a témában.

Ebben Leikert egy független bírói tanácsadó fórum létrehozását javasolja, amely mintegy pufferként működne a tagállami legfőbb bírói testületek és az Európai Unió Bírósága között,

„A jelenlegi vitában azt kellene biztosítanunk, hogy egyrészről a nyugati és skandináv államok, másrészről pedig a kelet-közép-európai államok ne sodródjanak még távolabb egymástól. Senki sem tetszeleghet a tanár szerepében, és senki sem szabad, hogy úgy érezze, hogy atyáskodnak felette. Minden egyes tagállam önálló történelemmel rendelkezik, amelyből önértékelését és tárgyalási pozícióit vonatkoztatja. Európa nem veheti el ezt tőlük, mi, a németek pedig senkitől sem” – fogalmazott Leikert.

Leikert szerint ugyanis a jelenlegi vita szemmel láthatóan kisiklott a szakmai mederből, s minden, ami a témában új fejlemény, az csak a tagállamok közötti szakadékokat mélyíti. Leikert szerint az így felálló testület tanácsadó funkciót töltene be – tehát szakvéleménye nem lenne kötelező érvényű –, érintetlenül hagyva az Európai Unió Bíróságának hatásköreit.

Dobozi Gergely