Biden női csapatának ötletét Trump már megvalósította

2020. november 30. 15:07
Mint kiderült, Joe Biden ötlete nem is annyira forradalmi.

Mint ahogy arról beszámoltunk, kizárólag nőkből fog állni az Egyesült Államok következő elnökének, Joe Bidennek a kommunikációs csapata. Bár a hírrel kapcsolatban úgy tűnhet, hogy úttörő kezdeményezésről van szó, ám mint a The Federalist beszámol róla, voltaképpen már Trump elnöksége alatt is kiemelkedő szerep jutott nőknek a Fehér Házban.

A lap Sarah Matthews Twitter-posztját idézi, aki jelenleg a Fehér Ház szóvivőjeként dolgozik. Ebben Matthews megemlíti Kayleigh McEnany nevét, aki szintén szóvivőként dolgozik az intézményben, de listázza a Fehér Ház stratégiai kommunikációjáért felelős igazgatójának, Alyssa Farah-nak a nevét is. Megemlíti továbbá, hogy az alelnök, Mike Pence kommunikációs igazgatója is nő (Katie Millier), és felhívja a figyelmet, hogy mind a first lady, mind a second lady szóvivői nők (Melania Trumpnak Stephanie Grisham, míg Karen Pence-nek Kara Brooks).

Ezt egyébként megerősítette Trump egyik helyettes tanácsadója is, aki szintén Twitteren hangsúlyozta, hogy Trump adminisztrációja már hónapok óta ebben a felállásban dolgozik.

Címlapkép: MTI/AP/Carolyn Kaster

 

Összesen 10 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés