Az SZFE átalakítása ellen tüntettek az egyetem hallgatói

2020. október 23. 16:55
A tüntetők a Budapesti Műszaki Egyetemtől az Uránia Nemzeti Filmszínházig vonultak, itt hangzottak el a beszédek. Beszámolónk.

Tüntetést hirdettek a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói október 23-ára. A hallgatók és a velük szimpatizáló tüntetők az 1956-os forradalomban részt vett egyetemisták tiltakozásra utalva a Budapesti Műszaki Egyetem előtt gyülekeztek. A tömeg a Gellért tértől a BME központi épületének főbejáratáig betöltötte a felső rakpartot és a parkolót.

Fullajtár Andrea Jászai Mari-díjas színésznő elszavalta Petőfi Sándor Nemzeti dal című versét, amelynek „refrénjét” néhányan vele mondták a tüntetők közül.

A tüntető tömeg ezt követően elindult az Uránia Nemzeti Filmszínház elé.

Néhányan skandálásba kezdtek, de ez viszonylag hamar abbamaradt.

A tüntetők a Szabadság hídon vonultak keresztül, közben feltűnt Donáth Anna, a Momentum politikusa is.

A tüntetés a március 15-tértől néma fáklyás felvonulásként folytatódott.

A tömeg valamivel 18 óra után érkezett meg az Uránia elé. A színpadon a Független Zeneakadémisták Szimfonikus Zenekara Beethoven Egmont nyitányát játszotta el.

 

Az Euronews élő közvetítése

Az első felszólaló Vilmos Noémi, az egyetem egyik hallgatója volt. Kiemelte, hogy a tanköztársaság ideje alatt ő is megtanulta, hogy a demokrácia bonyolult dolog: egyeztetni kell, elfogadni, ha mások mást gondolnak, és meghallgatni másokat. Vilmos Noémi úgy fogalmazott: amennyiben Orbán meghallja a tömeg hangját, akkor elindulhat a párbeszéd, ha azonban nem, akkor „nagy hiba volt bölcsődéből az iskolákig minden október 23-án és március 15-én minden magyar fejébe vésni, hogy forradalmat csinálni márpedig lehetséges!".

Az eseményen felszólalt Szkalitzky Andrea orvos, aki az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényről beszélt. Szerinte sok helyen csak úgy működik az ellátás, hogy ott az orvosok másodállásban vállalnak munkát. 
Több településen egész osztályok zárhatnak be – mondta Szkalitzky, aki elfogadhatatlannak nevezte az egészségügyi dolgozók 1-2 évre való átvezénylését is. A résztvevők kifütyülték a törvényt.

Beszédett mondott Székely Tamás, a Magyar Szakszervezetek Szövetségének alelnöke is. Székely szerint két út lehetséges: „vagy beletörődünk a sorsunkba, az alattvalói létbe, vagy harcolunk"

Kiállt a tüntetők mellett a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is. A szakszervezet nevében Nagy Erzsébet, a PDSZ országos választmányának tagja beszélt. Nagy szerint ma hatalomnak nem kritikus gondolkodókra, hanem kiszolgáltatott alattvalókra van szüksége. Példaértékűnek nevezte az SZFE hallgatóinak kiállását.

A beszédeket követően Horváth Aladár és a FreeRoma Group eljátszotta a „Titkos egyetem” című dalt, majd az összegyűltek elénekelték a Himnuszt.

Fotók: Mátrai Dávid

Összesen 502 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Groteszk dolog, hogy kb ugyanazok tüntetnek 2020. október 23-án, akik 1956-ban lemészártolták a forradalmat.

Válaszok:
marko11 | 2020. október 23. 17:22

az állam bácsi szépen átjátszotta csókos haverjainak.

nagyon kb.merthogy a demonstrálók többsége fiatal. olyan fiatal, hogy még a szüleik sem éltek '56-ban

Fullajtár Andrea csak olvasni tudja a Talpra magyar c. verset......... A forradalmárocskák sűrűn egymás mellett énekelnek.... 10 nap múlva pedig sírnak, hogy kevés a lélegeztetőgép, ami 1 héttel ezelőtt még sok volt.

Azt nem, csak anatómiát..........

nehezen megy a fejetekbe, hogy színházról és egyetemről van szó
ráadásul:
nem szolgalelkű fiatalokról akik nem nyalnak be minden trükköt (állami egyetem átjátszása olajbáróknak, haveroknak)

...és?
de a forradalmat leverő oroszok ma már a legjobb barátai Orbánnak
ez nem zavar?

Számolj utána ki, hány éves volt annak idején. Az állampárt pedig nem választáson sokott hatalomra jutni.

Egy kilométer hosszan....

Jézus hogy jön a Németh Gáborokhoz, a Karsaikhoz, ezt kifejtenéd?

Nagy Blankát már meg sem hívják. Használták, mint most a diákokat aztán kuka.

Ceglédi is erre a sorsra jut.

A komoly egyetemeken tanulnak, végzik a dolgukat, nem foglalkoznak a hőbörgő művészkékkel. A baloldaliak privatizálják ki az SZFE-t és alakítsák olyanná, amilyenné akarják.

A Klubrádió elevenében volt, végre közvetíthette a magyar zsidóság szabadságharcát - amit a bölcs, történelemből tanuló magyar zsidó otthon kérdőjelekkel telve figyel - , igaz Aladár kilógott sorból.

Amikor Aladár sorolta a cigány áldozatokat, a tömeg felhördült, s ekkor jutott eszembe, hogy gyermekeim , nagyszüleitek voltak akik az FM tetejéről lőtték az embereket a Kossuth téren, ahol a tömegben zsidók is voltak, közülünk valók.

56-ban a magyarok csináltak forradalmat, kik ellen? Ugye nem felejthetjük azt, hogy Rákosi alatt túl voltunk reprezentálva, minden szinten, s látványosan. Ezért 56-ban megbuktunk. S Jött egy sikeresebb alternatíva, egy Csermanek a zászlón, de mindenhol mi irányítottunk, az élet legkisebb zugában is. De Kádár volt, aki elment május elsején a Cérnagyárba kezet fogni a munkásnőkkel, s azt érezték, hogy a ők, a munkások vannak hatalmon. Moszkva irányában is konformak voltunk, még akkor is, ha az ottani zsidóság közel sem volt olyan privilegizált helyzetben, mint mi. Akkori orosz zsidó írókkal, kutatókkal tartottam fenn személyes kapcsolatot, jártam náluk, ők nálam. Csodálták a magyar modellt.

Mi lenne jó most is? Hagyni Obánt nyugodtan kormányozni, alapvetően jól csinálja, s a magyar zsidóság többsége ma is jól érzi magát ebben. ja , nem mi vagyunk kormányon, nem mi osztogatjuk a kitüntetéseket, az uniós pénzeket, a mi vállalkozó köreink többre éhesek. Orbán tisztességes, baráti kapcsolatokat ápol Izraellel, míg a balliberális elit ott rúg bele Izraelbe, ahol csak tud, de a zsidóságba is. UNICEF, ENSZ, EU, soroljam....

Orbán alatt a zsidóság az igazi reneszánszát éli, aki ezt cáfolja, az hazudik. Ez ellen ágálnak azok, akik az SZFE ügy mögött állnak, s utcára viszik az embereket. Azok, akik nem becsülik meg a zsidóság magyarországi biztonságát, jólétét.

Igen, legyen szabadság, autonómia. De ez jelentse azt, hogy minden állami támogatástól, gyámságtól megszabadulnak a tanintézmények, a kőbányai ominózus gimnázium is. Kőbányán jelentsék be, hogy a szünidő után csak tandíj ellenében mehetnek a tanulók iskolába, a tanári kart a szülőknek kell eltartaniuk, s ez vonatkozzon a felsőoktatásra is. Ekkor érjük el a most óhajtott szabadságot.

A szabadság az, ha az állam kivonul az oktatás támogatásából, csak az általános iskolai szintig lesz jelen, onnan minden a magán szféra kezében legyen. Támogatom, a kormány már hétfőn döntsön erről, hétfőtől a tanárok általános iskolai szinttől felfelé ne kapjanak állami fizetést. Alapítványok......

Azért van empátiás készségem, az MSZP-SZDSZ kormányzások biztosították mindazt, amit most a diákok, az egészségügyi dolgozók, Aladár is követel, s bizony a Fidesz kormányzása mindezt felszámolta.

Azért nem kellett volna bemocskolni 56 emlékét......Kádár alatt nem volt jellemző az antiszemitizmus, de a zsidó balliberális elit akciói az 56 alatti antiszemita hullámot indítják el. S ki a szenvedő alany, Lipóciában a fűszeres......

Egyetértünk!
Nem képesek maguknak új dalt írni, bármit létrehozni, ezért mások műveit használják fel, írják át, értelmezik át. A mesékkel is ugyanezt tették.

Nagy lármázás az SZFE-hallgatók kezdettől fogva jogellenes akciójának elfedésére.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés