Egy magyar hagyomány

2020. szeptember 19. 15:58

Szerencsés Károly
Magyar Hírlap
Aki nem érzi magát a magyar nemzet részének, az magyar kultúrát nem csinálhat. Csinálhat mást, értékest is, silányat is, mindegy.

„Talán Kádár és néhány bolondja egy-két évre elhitte, hogy tényleg igaz a tétele, hogy aki nincs ellene, az már vele van. De azért a III. Főcsoportfőnökség tovább dolgozott a »belső ellenség« likvidálásán. Az ellenzékiség a diktatúrában valamiféle kulturális igénnyé vált. Nem volt feltétlenül politikai megnyilvánulás, erre nem volt terep és elszántság sem. De a kultúra az más! Állítólag itt mindenki értett mindent a sorok között. Kacsingatott, de kacsintott a hatalom felé is, naná. És a hatalom is kacsingatott a „lakosság” felé. A messziről jött idegen azt hihette, valami furcsa szembetegség gyötri ezt a belterjes nemzetet. Kicsit talán sajnálta is.

Ebből is érthető, ami 1990 után történt. Súlyos volt a gazdasági összeomlás; alávaló a nemzetközi tőke magatartása (felvásárlásunk, majd sok esetben a szakadékba lökésünk); álságosak a politikai ígéretek. De a legveszedelmesebb a „kifelé kacsintás”, a nemzet elleni támadás. Ennek is sok hadszíntere volt és van. A munkaerő és a vagyon kiszolgáltatása, „agyelszívás”, nyílt vagy álcázott nemzetellenes szervezetek beépítése a társadalmi önszerveződés szférájába, az illegális – és ezért kezelhetetlen – bevándorlás kényszerítése, a kvóta erőltetése stb. De a legfontosabb a kultúra területe.

Mert lett légyen valaki hatalmon vagy ellenzékben, legyen akár egyszerre mindkét helyzetben, hasadjon a lelke, érezze magát kisebbségben vagy többségben: de maradjon meg a magyar kultúra pártján. S itt a lényeg: aki a magyar kultúra pártján áll, az egyben a magyar nemzet pártján is áll. Különválasztani ezt nem lehet. S viszont: aki nem érzi magát a magyar nemzet részének, az magyar kultúrát nem csinálhat. Csinálhat mást, értékest is, silányat is, mindegy. Csinálhatja magyarul is. Kormányon vagy ellenzékben, egyre megy. Erről szól harminc éve a légiháború, erről szól minden belső villongás, erről szól most a színművészet ügye is.

Nem csodálom, hogy nehéz ezt átlátni, egy angol színésznőtől el sem várom. De egy magyartól? Ha másra nem is, arra jó ez a perpatvar, hogy kiderüljön: ki áll itt a magyar kultúra pártján. Sok csalódás fog érni minket. Sok kedves arcról fog kiderülni, hogy máshová tartozónak érzi magát, vagy nem ért semmit. Nem baj. Talán a nemzet megérti végre, hogy önmagunkkal szemben ellenzékben lenni nem is olyan hasznos dolog.

Legfeljebb egy magyar hagyomány….”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 110 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Igen, de a számarányok:
zsidók száma
Magyarországon 120 ezer
Szlovákia 2000
Csehország 1500
"a III. Főcsoportfőnökség tovább dolgozott a »belső ellenség« likvidálásán. Az ellenzékiség a diktatúrában valamiféle kulturális igénnyé vált."
A magyarellenesség a rendszerváltást követően pszichológiai szükségletté vált, mivel abnormálisan túlreprezentált státusukat a kommunista uralmat követően megőrizték, sőt: kibővítették.
A Kádár-rendszerben nem lehetett ennyire nyíltan gyűlölni a magyarságot, mint a demokráciában.
Lásd: FSZE, ahol néhány 70 éves fiatal forradalmár a zsidó Alisnky-módszer alapján uszítja a magyar állam pénzén az egyetemistákat - a magyar kultúra ellen...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés