Pszichológus tanácsára fordult a zene felé, lelkében éppúgy megfér az Iron Maiden, Kurtág György, a jazz, a klasszikus, a népzene, és bár hamar futott vele a szekér, a valódi sikert a látszólag széthúzó hatások szimbiózisa hozta el. Lukács Miklós azon kevés cimbalmosok egyike, akik önálló zenei identitást építettek fel hangszerük segítségével.
Jávorszky Béla Szilárd írása a Mandiner hetilapban.
Budapesti szülei helyett egy ideig a törökszentmiklósi nagyszülei nevelték, később aztán visszakerült a betondzsungelbe. Mennyire foglalkoztatta gyerekként a zene?
Nem különösebben. Édesanyám albérletben élt, édesapám kollégiumban lakott sokáig, azokban az években neveltek a nagyszüleim. Amikor visszakerültem a szüleimhez, leginkább a lakásunkkal szemben lévő Vasas-pályára jártam meccsekre. Gyakran gyötört migrénes fejfájás, anyámék orvostól orvosig cipeltek, majd pszichológushoz vittek, aki azt ajánlotta, hogy „gyógymódként” foglalkozzak zenével, így a szüleim beírattak a VI. kerületi zeneiskolába. A cimbalom maga, a hangja, a benne rejlő lehetőségek már akkor is vonzottak. A zeneiskolában szerencsémre Szakály Ágneshez kerültem, nagyon hitt bennem, még fél éve sem tanultam, már benevezett a Rácz Aladár-cimbalomversenyre, ahol a serdülők korcsoportjában második lettem. A siker több szempontból is jókor jött. Versenyszellemet hozott az életembe.
Az akkori egyetlen tévécsatornán sokan felfigyeltek a tehetségemre, folyamatosan kaptam a koncertmeghívásokat. Konok és kitartó fajta vagyok, szerencsére bírtam a tempót.
Muzsikus cigány család sarjaként sosem vonzotta a vendéglátóipar?
Édesapám tudatosan távol tartott a cigányzenészpályától, hisz a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján már lehetett látni, hogy ennek a típusú muzsikának közel sincs akkora keletje, mint néhány évtizeddel korábban. A klasszikus zene – gondolta – nem csak egzisztenciát adhat: minden zene alapja. A Zeneakadémia elvégzéséig számomra lényegében csak a klasszikus zene létezett, előadói szempontból. Tizennégy évesen sokat játszottam duóban Berényi Petrával, a ma Amerikában élő kitűnő brácsással. Az ő édesapjának az egyik legjobb barátja volt Kurtág György. Amikor elkezdtük tanulni Gyuri bácsi Játékok sorozatát, elhívtuk a próbákra. Akkor tapasztaltam meg, hogy a cimbalmozás másról is szól, nemcsak arról, hogy piano vagy forte ütöm meg a hangokat. Gyakorlás közben Gyuri bácsi instrukciókat adott, mégpedig a hangok színével kapcsolatban. „Próbálj egy kéket játszani! Nem, ez nem kék, ez inkább zöld. Ez meg olyan barnás.” És így tovább. A Játékok sorozat fontos szerepet töltött be az életemben. Ahányszor elővettem, mindig új utat mutatott.
„A Fonó számomra azt testesíti meg, amit magam is vallok: a népzene, a jazz és a kortárs zene harmonikus egységét”
Urbánus tinédzserként a populáris műfajok sem érintették meg?
Dehogynem. Tizenhárom évesen imádtam a metált, Iron Maiden-pólóban és szegecses bőrdzsekiben jártam. Nagyjából ezzel egy időben fedeztem fel magamnak a jazzt, elsőként Oscar Peterson trióját. Olyan mélyen megérintett annak a zenének a szabadsága, hogy mivel időközben zongorázni is tanultam, egy ideig komolyan fontolgattam: a konzi után felvételizek Binder Károlyhoz a jazz tanszakra. A klasszikus zene erősebbnek bizonyult. Napi hat órában azzal voltam elfoglalva, hogy a hang tényleg tenuto legyen, és az a-hoz az e-t tényleg úgy kössem, ahogy az benne van a kottában. Amikor azonban letelt a hat óra, odaültem a zongorához, feltettem a fejhallgatót, keresgéltem a különleges akkordokat, és szabadon kalandozgattam. A látszólag egymást kizáró zenék bennem simán összeférnek egymással, sosem stílushatárt húztam magamnak, hanem minőségbelit. Olyan basszusmeneteket fedeztem fel például az Iron Maiden számaiban, amilyenek Bach muzsikájában is megtalálhatók. A zene univerzális, csak valaki így használja, más meg úgy.
Előadóként miért döntött végül a klasszikus zene mellett? Szülői hatás? Belső indíttatás?
Sokat nyomtak a latban a pozitív visszajelzések. Folyamatosan haladtam a pályán, sikert sikerre halmoztam. Tizenegy évesen az UNICEF egyik brüsszeli gáláján már szólókoncertet adhattam, később sokat turnéztam az ELTE kamarazenekarával. 1997-ben szólistaként szerepeltem a Budapesti Fesztiválzenekar Hat magyar rapszódia című Liszt-lemezén. 1998-ban az Egyesült Államokban a Concertante di Chicago kamarazenekar szólistájaként léptem fel, olyan nagy sikerrel, hogy a következő évadra is visszahívtak. Tehát neves zenekarokkal, karmesterekkel, művészekkel játszhattam, súlya volt a fellépéseimnek. Sokáig úgy tűnt, senki és semmi nem állíthatja meg az emelkedésemet a klasszikus zenei pályán. Aztán amikor 1999-ben, huszonkét évesen a kezembe vettem a zeneakadémiai diplomát, furcsa módon minden megváltozott.
„A megszállottság elengedhetetlen ahhoz, hogy a saját utadra találj, ahogy a felfedezőképesség, a nyitott szem és a nyitott szív is”
Az elemző szerint ugyanis „nemcsak a Fidesz-szavazóknak jó, hogy van rezsicsökkentés, hanem a Tisza-szavazók túlnyomó részének is. Persze, vannak ott is teszlások és luxusbaloldaliak, de a szavazótáboruk nagy része az a rezsicsökkentés haszonélvezője.”
A 670 ezres megtekintésnél járó interjú kereteit egy reality-jellegű koncepció adta.
Magyar Péter új elmélete szerint az USA alelnökének látogatása csak egy dolgot jelenthet.
Először is hadd kezdjem azzal, amivel a Szabó Bence cikkel lényegében befejeztem.
A miniszterelnök kampányának következő állomása Szombathely lesz.
A miniszterelnök ezt az interjút is végigjegyzetelte.
A miniszterelnökkel Hont András publicista készített több mint egy órás interjút.
Két táska robbanószert találtak, emberi életek forogtak kockán, Magyarország lenullázása és Orbán Viktor megbuktatása lehetett a cél.
Sokkoló részletek láttak napvilágot egy Alsó-Sziléziában kirobbant pedofília- és zoofília-botrány kapcsán, amelynek szálai Donald Tusk pártjáig, a Polgári Koalícióig (KO) érnek.
