A közleményben idézték Nyitrai Győzőt, az OTP Bank Megtakarítási Szolgáltatások Főosztályának igazgatóját, aki úgy fogalmazott: bár a válaszadók felénél a háztartásuk bevételei visszaestek, és a harmaduknak extra kiadásai is voltak a járvány miatt, az adatokból egyértelműen kiderül, hogy az érdemi megtakarítók sokkal könnyebben birkóztak meg a járványhelyzet okozta pénzügyi nehézségekkel. Ráadásul harmaduknak még csökkentek is a kiadásaik. Mindez azt igazolja, hogy érdemes rendszeres megtakarítással felkészülni a váratlan helyzetekre – emelte ki.
A kutatásban arra is rámutattak, hogy a válaszadók többsége, 85 százaléka jobban aggódik egy elhúzódó gazdasági válság, mint a saját vagy szerettei egészsége miatt, és a megkérdezettek 42 százalékának van valamilyen nem készpénzben tartott megtakarítása. Közülük tízből nyolcan rendelkeznek legalább félmillió forint összegű megtakarítási termékkel, és többségük a nehézségek ellenére is inkább pozitívan ítélte meg az elmúlt egy évet anyagi szempontból.
(MTI)