A járványhelyzet ellenére sem álltak le a nagyvárosi fejlesztések

2020. július 4. 11:46

Gyopáros Alpár
Magyar Nemzet
Amikor a program végére érünk, el tudjuk majd mondani, hogy a fejlődés a dualizmus korához vagy az I. világháborút követő talpra álláshoz mérhető. Interjú.

„Orbán Viktor miniszterelnök még 2015 elején jelentette be a Modern városok programot, amelyben a kormányfő 23 megyei jogú városba utazott el és állapodott meg a fejlesztésekről. Hogyan áll a programelemek megvalósítása?

Az, hogy miniszterelnök úr személyesen látogatott el a megyei jogú városokba és írt alá megállapodásokat a polgármesterekkel, volt a garancia arra, hogy valóban a helyi igényeknek megfelelő fejlesztések valósuljanak meg, hiszen minden elemet a városokkal közösen határoztak meg. A Modern városok program így egyértelműen a helyi sajátosságokhoz igazodik. Az első megállapodást 2015 márciusában Sopronban, míg az utolsót 2017 májusában Hódmezővásárhelyen írták alá. A 23 megyei jogú városban 270 fejlesztést rögzítettek a programban, ezek közül mostanáig 87 elem részben vagy egészében megvalósult; 2020 év végéig pedig ez a szám tovább növekszik.

Kiemelne néhány olyan, már megvalósult fejlesztést, amely kifejezetten fontos a helyi közösségnek?

Az elmúlt időszakban olyan beruházásokat adhattunk át a városok lakóinak, mint a felújított Csiky Gergely Színház Kaposváron, a győri kórház parkolóháza, a debreceni élményfürdő, a megújult történelmi belváros Sopronban. Szintén fontos beruházás volt Kecskeméten a 445. számú elkerülő út továbbvezetése, a nyíregyházi Városi Szabadtéri Színpad vagy épp a BGE Gazdálkodási Kar Innovációs Tudásközpontja Zalaegerszegen – és tényleg csak néhány példát ragadtam ki a sok közül.

Ahogy haladt előre az idő és teltek az évek, a fejlesztések folyamatosan drágultak. Mekkora a program költségkerete, és mennyibe kerülhetnek összesen a beruházások?

A program 270 fejlesztésének forrásigénye együttesen megközelíti a 4000 milliárd forintot. Ennek körülbelül a felét az országos közút-, illetve vasúthálózat fejlesztésére fordítja a kormány, a másik feléből a városok helyi beruházásai valósulnak meg. A fejlesztések nagyobb része hazai, és csak kisebb része táplálkozik uniós forrásból. A programban eddig 1800 milliárd forint támogatást fizettünk ki a fejlesztésekre, a 2021-es költségvetésben pedig további 270 milliárd forint szerepel a beruházásokra.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 6 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés