Soha nem volt még ilyen jó élni Európában, mint most. Soha nem volt még ennyi lehetőség és ekkora szabadság. Éppen ezért hagyjuk a nyafogást.
Elsősorban liberális, baloldali berkekből folyamatosan azt hallani, hogy egyesek azért nem tudnak egyről a kettőre jutni, azért viselkednek úgy, ahogy, azért követnek el bűncselekményeket, mert nagyon nehéz körülmények közül érkeztek, rossz környezetben szocializálódtak, nem voltak megfelelő lehetőségeik, nem voltak megfelelő minták, példaképek előttük.
Ezt mondták Gyöngyöspata kapcsán, de hasonló a mantra az amerikai zavargások esetében is. Ez a kánon akkor is, ha a Magyarországon való érvényesülésről vagy az oktatási lehetőségekről van szó.
Azt nem is szeretném vitatni, hogy ezek a tényezők egytől-egyig fontosak. Az, hogy mit hozunk magunkkal otthonról, nagyban meghatározza, hogy milyen emberekké válunk. Ugyanakkor egyvalamit biztosan tudok: az életben folyamatosan döntési helyzetbe kerülünk, ahol
Ezekért a döntésekért tehát minket terhel a felelősség. Pontosan ezért minden olyan megközelítéstől irtózom, amely az egyéni felelősséget másra hárítja.
A probléma ott kezdődik, hogy bár az egyéni felelősség minden egyént terhel, az egyéni felelősségtudat már messze nem alakul ki mindenkiben. Egyfelől gond van a megértési oldallal, hiszen én hiába képzelem bele magam egy olyan ember helyzetébe, aki rossz környezetben nőtt fel, igazából még az elképzelt helyzetben is csak a saját fejemmel tudok gondolkodni, döntéseket hozni, éppen ezért mindig megtalálom majd a kiutat, a potenciális lehetőséget. Másrészt viszont, attól még, hogy valakiben nem alakul ki egyéni felelősségtudat, az egyéni felelősség elve rá is vonatkozik.
Ez az élet szabálya. Ha nem tanulsz, nem jutsz előre. Ha nem dolgozol, ne várj eredményt. Ha bűncselekményt követsz el, felelősségre vonnak.
A magyar nép régi bölcsessége itt is iránytűként vezet bennünket.
A mindenki által ismert közmondások pontosan az egyéni felelősség jelentőségéhez vezetnek el minket. Ha ezen felelősséget nem tudatosítjuk, azzal semmi mást nem érünk el, minthogy jól átverjük saját magunkat, és még a sikertelenségünkbe is belebetonozzuk magunkat. Ahogy A tanú című film híres mondata szól: „Az imperialistáknak, azoknak alaposan túljártunk az eszén”.
A gimnáziumi évek alatt kollégista voltam. Az esetek túlnyomó többségében mást sem láttam magam körül, csak a nagy semmittevést. A diáktárs elment az iskolába, ahol természetesen a tanárok idegeinek tönkretételén kívül nagyobb teljesítményre nem futotta, majd visszaért a kollégiumba, ahol pedig órákon át nézte a „best of Mónika-show” válogatást. Nagy összegben mernék fogadni arra, hogy ők lesznek azok, akik néhány év múlva nyavalyognak majd, hogy „minden szar”, és meglepődve közlik, hogy bár ők mindent megtettek, amit csak lehetett, hogy elkerüljék a szellemi fejlődés lehetőségét, ez csodák csodájára nem eredményezte, hogy felnőttként „minden jó” legyen. Skandallum.
A gimnáziumban más szinten ugyan, de bőven találkoztam hasonló mentalitással. Ott van például az angoloktatás ügye. Zengett a szólam, hogy a középiskolában nem lehet megtanulni angolul. Miközben már néhány évvel ezelőtt középiskolásként is lehetett menni egy-két hetes, mindenki számára hozzáférhető Erasmus+ képzésekre Európa számos országába teljesen ingyen. A szállás, az út és az étkezés is fizetve volt (azóta már két hetes külföldi nyelvtanfolyamot is biztosít a kormány). Amikor az egyik civilszervezet szervezői megkerestek, hogy az egyik ilyen kiutazásra szükség van még egy résztvevőre, akkor az én hétszáz fős gimnáziumomból úgy kellett összehalászni az embereket.
hogy írjon egy háromszáz szónál nem hosszabb motivációs levelet.
Az egyetemen természetesen szintén a tanár a hibás, ha rossz jegyet kapunk a vizsgán. Az a forgatókönyv, amelyben a főszereplő vizsgázó nem tanulta meg a tanárral folytatott dialógusának rá vonatkozó részét, nem létezik.
A fentiekkel em azt szeretném mondani, hogy a körülmények mindig rózsásan alakulnak. Az embert érik igazságtalanságok, kudarcok, méltánytalanságok. Az egyformán jó esélyeket igyekezni kell megteremteni mindenki számára, az eklézsiát mindig meg kell reformálni.
Ugyanakkor soha nem volt még ilyen jó élni Európában, mint most.
Éppen ezért hagyjuk a nyafogást.
Hagyjunk fel egyszer és mindenkorra azzal a sehová nem vezető mentalitással, amely mindent és mindenkit hibáztat, csak éppen saját magunkat nem!
A képlet egyszerű. A körülmények nem feltétlenül múlnak közvetlenül rajtunk. Az viszont, hogy az adott lehetőségekkel, hogyan élünk, az kizárólag rajtunk múlik. A tálentumaival mindenki maga sáfárkodik. Következésképp, az állam felelőssége erkölcsileg csupán addig terjedhet, amíg a lehetőségeket megteremti. A lehetőségekkel nekünk kell élnünk, a munkát nekünk kell elvégeznünk. Azt nem lehet megspórolni.
Ez jusson eszünkbe akkor, amikor a bal- és liberális oldal a felelősség egészét áthárítja az érintettekről, végtelen károkat okozva ezzel mindenkinek. Igen, a hátrányból indulóknak is.
Az elemző szerint ugyanis „nemcsak a Fidesz-szavazóknak jó, hogy van rezsicsökkentés, hanem a Tisza-szavazók túlnyomó részének is. Persze, vannak ott is teszlások és luxusbaloldaliak, de a szavazótáboruk nagy része az a rezsicsökkentés haszonélvezője.”
Az egykori tévést többek között arról kérdeztük, hogy a magyar társadalomban lévő árkok valaha betemethetők lesznek-e. Interjúnk.
Kemény, határozott vélemény.
A hangos magyar író fejben bezzegmáshol él. Tíz éve nyitott határokat követel, mert bécsi, berlini és frankfurti fogadásokon látta, hogy az idegen szép.
Szalai Piroska az elmúlt tizenöt év vándorlási adataival bizonyította, hogy Magyarországra éves szinten több magyar tér vissza, mint ahányan elmennek.
Orbán Viktor akkor is megadta a tiszteletet Donald Trumpnak, és kiállt mellette, amikor a nyugat-európai politikai elit ennek az ellenkezőjén versengett. Stumpf István írása.
Húsvétvasárnap különleges adással jelentkezik a Hotel Lentulai: a műsor vendége ezúttal Orbán Viktor volt. A miniszterelnök nemcsak a kampány utolsó napjairól, hanem Európa jövőjéről, a háborús helyzetről és a magyar politika előtt álló kihívásokról is kendőzetlenül beszélt.
Magyar Péterék tizenéveseket használnak fel plakátrongálásra.
