Péntektől a fővárosban is nyitnak az éttermek, szállodák

2020. május 27. 11:32
A PestiSrácok.hu információját a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője megerősítette.

Azt még kedden megírta a PestiSrácok.hu, hogy jön a fővárosi lazítás, s péntektől megnyílhatnak a budapesti éttermek belső részei is, már nem csak a kinti teraszokon lehet fogyasztani. A portál értesüléseit a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője megerősítette.

Farkas Örs közölte: május 29-től már valóban megengedett a budapesti vendéglátóhelyek, éttermek, kávézók, cukrászdák, büfék és presszók belső zárt tereiben is a tartózkodás, valamint a megrendelt ételt és italt az eddigi szabályoktól eltérően már a helyszínen, a benti légtérben is el lehet fogyasztani. Mindez ugyanígy igaz a szállodák által üzemeltetett vendéglátó helyiségekre is. A dolgozóknak természetesen maszkot kell viselniük és kötelező a védőtávolság betartása is csak úgy, mint vidéken – hangsúlyozta Farkas Örs. A PestiSrácok kérdésére a szóvivő elmondta, Budapesten is nyithatnak és látogathatóak péntektől a szabadtéri játszóterek, ezzel pedig a főváros lényegében utolérte a vidéket a szabályozásokat illetően.

(PestiSrácok.hu)

Összesen 6 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés