Május elsejére készülni kellett.
„Akik a rendszerváltozás után szocializálódtak, azoknak ez a nap egy obskúrus Ligetbeli összejövetel csupán, ahol műanyag virsli, langyos sör és sétáló múmiák fogadták az odatévedőt. Nem volt ez mindig így.
Mikor történetünk játszódik, a kései ’60-as években, a kádári konszolidáció idején – ami azt jelentette, hogy praktikus okokból abbahagyták a gyilkolászást – a legnagyobb ünnepek közé tartozott. Volt ugye még április negyedike, mikor meglehetősen egyedülálló módon megünnepeltették velünk a háború elvesztését és november 7., a nagyoktóberiszocialistának nevezett kommunista puccs aktuális évfordulója. (Ami önmagában is marhaságnak tűnt, hiszen az októberinek nevezett eseményt novemberben kellett ünnepelni.) Május elsejére készülni kellett.
Az egyes cégek pártbizottságai lázasan készítették a pártot és a nemzetközi proletariátust éltető táblákat, tribünöket ácsoltattak, ahonnan dolgozó népünk vezetői megtekinthették a felvonulókat és megnyugodhattak: minden rendben van, hiszen az alattvalók tömött sorokban, fegyelmezetten vonulnak, ahogyan kell.”
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
Még a végén árnyalódna a „mindenki azt mérte, hogy” közhangulat.
1969-ben megkérdezték egy Vietnámban szolgáló amerikai katonától, hogy mit üzen az ötven évvel később élő amerikaiaknak.
Hogy kik? Hát a Z-generáció. Azok, akik eltörölnék a múltunkat, a hagyományainkat, a történelmünket, az irodalmunkat, eltörölnének mindent.
Az sem derült ki, hogy a visszaküldöttek között mennyi az „anyázás”? Vagy mennyi a pornograf rajzokkal díszített?
A fitneszguru nem ért egyet a Tisza által tervezett SZJA-emeléssel.
Csak erre koncentrált.
Ő is a Belgiumban lévő orosz vagyon megszerzéséről ábrándozik.
