„s nyárvégi csönd napozna az álmos kerteken,
a lomb között gyümölcsök ringnának meztelen,
és Fanni várna szőkén a rőt sövény előtt,
s árnyékot írna lassan a lassú délelőtt, -
de hisz lehet talán még! a hold ma oly kerek!
Ne menj tovább, barátom, kiálts rám! s fölkelek!”
Nem sikerült az újratalálkozás a hitvessel, agyonlőtték.
Ma Magyarországon sok minden van – virágoznak a fák, gyönyörű a tavasz, tombol a koronavírus, izgalmas múzeumi és színházi programokat nézünk otthonról, online, dolgozik a parlament, intézkedéseket hoz a kormány, amely majd 2022-ben újraválasztható vagy leváltható, a választópolgárok akarata szerint – s van egy miniszterelnök, aki se nem antiszemita, se nem mutat semminemű rokonságot a harmadik birodalom egyetlen támogatójával sem.
Emlékszem, amikor 1986-ban a Papámmal, aki ekkor a DAAD ösztöndíjasa volt, mentünk át a friedrichstrassei határátkelőn, és engem levetkőztettek a kelet-német határőrök. Rettegtem, amíg „Berlin - Haupstadt der DDR”-ben voltunk, és lassan nyugodtam csak meg, ahogy mentünk a Horn Strassén található lakás felé.
Valaha azt írta Kertész Imre, hogy „a kelet-európai élet a halálra nevel”.