Nem jó belegondolni, mi lenne most az EU segítsége nélkül

2020. április 3. 8:31
Perger István
index.hu
A magyar egészségügy az elmúlt másfél évtizedben jórészt éppen az EU-s forrásoknak köszönhetően tudott szinten maradni, sőt fejlődni.

„Az EU nem segít a vírus leküzdésében! Hacsak azt nem vesszük, hogy a magyar egészségügy az elmúlt másfél évtizedben jórészt éppen az EU-s forrásoknak köszönhetően tudott szinten maradni, sőt fejlődni. Ez 2007 óta legalább 450 milliárd forintot jelent. Mai forintban számolva sokkal többet.

Nem jó belegondolni, mi lenne most enélkül. Az egészségügy nemzeti hatáskör, vagyis az EU nem szólhat bele abba, hogy az egyes tagállamok hogyan szervezik meg polgáraik gyógyítását. Azért nem, mert a tagállamok erre nem hatalmazták fel. Jó, vagy nem jó – ez így van, és kész. Így aztán az EU számára rendelkezésre álló eszközök is korlátozottak. Most ezért »Brüsszel« fizetési könnyítésekkel, rugalmasabb szabályokkal, közös védőeszköz- és tesztbeszerzéssel és a vakcinakutatás támogatásával igyekszik segíteni.

Érdemes viszont azt is figyelembe venni, hogy az uniós csatlakozás óta gyakorlatilag nem volt az országban olyan állami kórház- vagy rendelőintézet-felújítás, egészségügyi eszközbeszerzés, illetve informatikai fejlesztés, amelyet ne az EU finanszírozott volna. Mégpedig az esetek túlnyomó részében 85 százalékban (kisebb részükben 50 százalékban). A pénzek nem csak épületekre, berendezésekre mentek. Nagy összegekkel támogatják az EU-s források az egészségügyi dolgozók megtartását, új munkatársak – orvosok, ápolók, gyakornokok – felvételét, képzését is. Ennek hiányában még erősebb lett volna az elvándorlás az utóbbi években. Azért az egészségügyre fordították ezeket a pénzeket, mert a mindenkori kormányok – nagyon helyesen – így látták jónak. Az EU-s források felhasználásáról ugyanis – minden tévhittel ellentétben – alapvetően a tagállami kormányok döntenek.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 89 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Abba viszont jó - bár felesleges - belegondolni, hogy mi lenne most az Index nélkül. Vagy az ellenzék nélkül.

"az EU segítsége"
Szevasz, kézfogásom.
Az lenne most, hogy a Nyugatra ment fiataljaink nagy többsége és a Győrben, Kecskeméten másoknak dolgozó szakemberek Csepelen, Újpesten, Kispesten a vidéki nagyvárosokban, a mezőgazdasági feldolgozóiparban dolgoznának és a kőolajért Ikarusokkal fizetnénk, nem dollárban, és még sok minden...

Orbán válasza:

Kedves Perger!

Nem jó belegondolni, mi lenne most, ha az szdsz privatizálta volna az egészségügyet!
Az INDEX lelkes támogatásával.

Üdvözli

O. Viktor

Ps. Most sok a dolgom, sajnos, de járvány után hívom!

Szokásos hazugság a vezető fakenews portálon.

Persze. Az uborka görbületének szabályozása megmentette az emberiséget.

Azt osztják vissza az EU-ban (Elcseszett Umbulda), amit az ellenőrizhetetlen költekezési számláik után megmarad.

Már mind meghaltunk volna von der Leyen kézmosási bemutatója nélkül.

Én elégedett lennék egy felelős, alternatívát kínáló ellenzékkel is.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés