„Amikor nemrég Recep Tayyip Erdoğan török elnök közölte, hogy megnyitja a nyugati határt az Európába igyekvő migránsok millióinak, az uniós országok még csak a legeslegelején voltak a járványnak, túlnyomó többségük elképzelni sem tudta, hamarosan mennyire megváltozik mindannyiunk élete. Az európai életformát, sőt magát az európai életet kettős fenyegetés éri. A koronavírus nemcsak az emberek, hanem Európa immunrendszerét is próbára teszi.
Európa immunrendszerét, védekezőképességét pedig vészesen meggyengítette az elmúlt években a migrációs válság is. Nem az illegális migránsokat kell hibáztatni a járványért, elterjesztik azt a legálisan utazók is vígan. Az illegális bevándorlás azonban óriási terheket ró az európai hatóságokra, a szociális ellátórendszerre, az egészségügyre. Az elmúlt öt évben a nyugat- és észak-európai országoknak már azzal is meggyűlt a bajuk, hogy elfogadtassák az újonnan jöttekkel, mi fér bele a társadalmi együttélésbe, a kulturált viselkedésbe Európában, arról is nem is beszélve, hogy milyen törvényeket kell betartani. Szó se róla, ami Európában bűncselekmény, az jó eséllyel a bűnelkövető migránsok hazájában is az, csak nem érzik úgy, hogy az európaiaktól, az európai hatóságoktól félniük kellene. Nem nehéz belátni, milyen kockázatot jelent az illegális migráció, újabb és újabb emberek Európába való behozatala egy olyan időszakban, amikor a hatóságok rendkívül le vannak terhelve, a járványt pedig csak akkor lehet megfékezni, ha az állampolgárok felelősen viselkednek, betartják az óvintézkedéseket, a mozgásuk, személyes érintkezéseik korlátozását.