Nála már csak Jakab Péter (felszámolóbiztos, Jobbik) volt izgalmasabb. Jakab amúgy általában is annyira izgalmas, mint egy kora februári, esős és ködös kedd délután, de most még ezen is túltett. Kijelentette például, hogy most a magyar társadalom immunrendszere vizsgázik (?), és nem állunk jól. Ezt azért elsőre nehéz pontosan értelmezni, meg persze felesleges is, de azt kijelenthetjük, hogy a magyar társadalom immunrendszere akkor vizsgázott elégtelenre, amikor lehetővé tette, hogy Jakab a parlamentben lehessen és ott jártathassa a száját. Jakab – mint igazi, permanens leiterjakab – felcsatlakozott Tóth mellé, és elkezdte hangosan ugyanazt követelni, kár, hogy ezeknek a követeléseknek nagy részét Orbán Viktor már egy hete bejelentette a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara ülésén. »Növekedéstámogatás lesz, nem pedig megszorítás« – jelentette ki a miniszterelnök, és ennyi a lényeg.
S persze a DK meg a Godzilla-tekintetű Szabó Tímea sem maradhatott ki a hülyeségbeszélési versenyből, s ha alaposan végiggondoljuk ezt az egészet, Karinthy klasszikusánál, a Tanár úr kéremnél lyukadunk ki. Egészen pontosan A rossz tanuló felel című gyöngyszemnél: »És most ott áll, egyedül a tömegben, mint egy szigeten. De még nem megy helyre. Neki nem mondták, hogy menjen helyre […]. Ő még felel. Most végigmenjen, újra, a padsorok közt? Nem, inkább áll, hülyén: keze dadogva babrál a táblán, a félbemaradt egyenlet roncsai közt, mint a lezuhant pilóta, a motor megpattant hengerei fölött. A másik fiú közben már felel is. Valami párhuzamos vonalakról beszél – ez is olyan idegen és furcsa… mint minden… amivel itt évek óta foglalkoznak körülötte… foglalkoznak vidáman és ruganyosan és hangosan… és amiből ő soha nem fogott fel semmit… néhány mondatot jegyzett meg eddig, s azokon úszott… […] előrehajol, részt vesz a felelésben, odaadja a krétát, buzgólkodik a felelő körül, még súg is neki, hangosan, nem azért, hogy segítsen, de hogy a tanár lássa, hogy ő súg, tehát ő tud… Egyszóval: nem adja meg magát.«
Pedig már jó lenne.