Még nem járunk a dolgok végén, de ha a Kínában immár lecsengettnek tűnő kórság adataiból próbálunk meg jövendölni, akkor minden valószínűség szerint jóval kevesebb áldozat elé nézünk, mint például a 2017-es TBC-járvány 1,6 milliós emberéleti vesztesége. Az persze »ott« volt, tehát – »ugye« – spongya rá, ez meg »itt« van, azaz pánikolunk.
A gazdaság éppenhogy a tőkeközpontok pánikreakciói okán esik darabjaira. Vállalkozások és munkahelyek milliói fognak eltűnni, s a keletkező szociális válság minden fájdalma még bőven előttünk van. Ha most a tőkét segítenénk, akkor alighanem megismételnénk a már említett 2007/2008-as válságkezelést, amely globális elszegényedésbe torkollott. Ha viszont vennénk egy nagy levegőt, s a fogyasztói, azaz a keresleti oldalon kezdenénk az élénkítést, akkor a gazdaság szereplői új lendületet vehetnének, de legfőképp sok milliárd ember napi megélhetését tennénk lehetővé. Magyarországon legkevesebb 5 millió ilyen rászoruló van. Főként a gyermekek, a nyugdíjasok.
Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom a fentiek okán szorgalmazza javaslatát, hogy t.i. e nehéz hónapokban a mai családi pótlékot háromszorozzuk meg, s ugyancsak 37.500 forinttal támogassuk az elképesztő többletköltségekkel küzdő nyugdíjasokat. Ezek most rendkívüli intézkedések lennének, de az eredmények láttán a járvány múltával is folytatni érdemes. A következő lépés pedig a szociális minimáljövedelem intézményének megteremtése lehet.”