A PSZ továbbra is az oktatási intézmények bezárását követeli

2020. március 13. 10:49
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) az oktatási intézmények mielőbbi bezárását követeli a koronavírus járvány miatt, és nem fogadja el, hogy a tanárok nem kaphatnának juttatást az iskolabezárás idejére – közölte az érdekvédelmi szervezet.

A PSZ közleményében Orbán Viktor kormányfő a Kossuth rádiónak adott pénteki nyilatkozatára reagált. A miniszterelnök azt mondta, az iskolabezárás a tanév végét fogja jelenteni, „akkor a tanároknak el kell menniük fizetés nélküli szabadságra, és be kell látnunk, hogy nem tudjuk két hét múlva kinyitni az iskolákat”.

Az érdekvédők - mint írták - azzal sem értenek egyet, hogy az iskolabezárás feltétlenül a tanév végét jelentené, hiszen a köznevelésről szóló törvény, illetve az idei tanév rendjét szabályozó rendelet több lehetőséget is kínál az elmaradt tanítási napok pótlására. A törvény szerint akár hatnapos is lehet egy tanítási hét, amikor pótolni lehet az elmaradt tananyagot.

A tanév rendjét szabályozó rendelet szerint pedig „az iskola indokolt esetben gondoskodik az elmaradt tananyag 2020/2021. tanítási évben történő feldolgozásáról”. A szakszervezet megismételte előző napi sajtótájékoztatóján elhangzott álláspontját, azaz az intézmények bezárása azért fontos, mert bár a fiatalok megbetegedési rátája alacsony, nagy veszélyt jelentenek vírushordozóként. Ráadásul a pedagógusok és oktatásban dolgozók átlagos életkora magas, 48-50 év, az ő védelmük érdekében is szükséges az intézmények mielőbbi bezárása.

A PSZ ismét felhívja a döntéshozók és az intézményfenntartók figyelmét arra, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek ellátásáról (meleg ételhez jutásáról) gondoskodni kell a rendkívüli tanítási szünetben is.

(MTI)

Összesen 37 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Vállalja a PDSZ a kiesett munkabérek kifizetését.

Ha nem jársz be dolgozni, te kapod a fizut?

Így lehet. Eleinte: csökkentsék a kötelező órák számát. Aztán csökkentsék a tananyagot. Most meg zárják be az iskolákat.

Ha 250 óra hiányzás van, érvénytelen a tanév és osztalyismetles! Mindenkinek!
Nem kell kapkodni, érdemes várni, senki nem tudja, mi lesz két hét múlva.

A nyári szünetre megvan a fizu. Ezen felül még két-harom hónap fizu úgy, hogy az iskola be van zárva?

Nem mondtam semmi rosszat a nyári fizura, pusztán tényként megállapították, hogy van.

Kb 2,5 hónap maradna ki a tanitasbol. Az egész következő tanév hat napos tanítású kéne, hogy legyen.
Nincs beteg gyerek. Jelenleg.
Minél később kényszerülünk arra, hogy bezárják az iskolákat, annál jobb. A legjobb lenne, ha nem jutna odáig a járvány.

Nagyon felhergeltek sok embert a ballibek. Már polgári engedetlenséget írogatnak.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés