Akiket a fürdőhelyen ért a forradalom

2020. március 12.
Klementisz Réka
1848–49 emlékezete mára jórészt a nemzeti panteon tagjainak emlékezetévé egyszerűsödött, csakhogy miközben a nemzet élet-halál harcot vívott a szabadságért, az „istenadta nép” egy része – az események tétjét akár nem is értve – a Balaton egyetlen fürdőhelyére húzódott, a túlélésre hajtott. Bujdosók, nyaralók, nemzetőrök és árulók közös hedonista zárványa a késő reformkori Balatonfüreden. 

Kalapban sétálgató elegáns hölgyek és urak, bálok, szerenádok, tóparti muzsikaszó, úrias gyógyfürdőzés – Jókai nyomán leginkább így képzeljük ma a reformkori nagy idők romantikus Balatonfüredjét. A Balaton első – az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején még egyetlen – fürdő- és nyaralóhelyének késő reformkori történetével több mint húsz éve foglalkozó történész, Katona Csaba kutatásai nyomán azonban jóval árnyaltabb kép rajzolódik ki a főidényben a polgári középosztály, a vidéki földbirtokos nemesség és a pest-budai polgárság által benépesített Balatonfüredről. A városról, ahová a nyilvános fürdőlisták alapján éppen a forradalom és szabadságharc két évében érkezett a legtöbb – mintegy kétezer-ötszáz – vendég, ahol a legvéresebb csatatéri harcok közepette úri szabadidejüket ütötték el a fürdőzők, virágzott a hamiskártyázás és a titkos prostitúció, ahogy minden nyáron. Egy pápai borbélymester, Francsics Károly feljegyzései alapján „Vénusz veszedelmének” térhódítása nem is volt annyira titkos: „Mert amint balra az első szobába pillanték, abban nagyban szólt a muzsika, s Fürednek és Arácsnak talán minden kéjleányai benne lebegtek.”

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés