„Az igazság olyan, mint az oroszlán” – újraindult a Depositum hitvédelmi oldal

2020. március 7. 22:25
A közelmúltban indult el ismét a közösségi oldalon elérhető legrégebbi magyar, katolikus hitvédelmi oldal, a Depositum. Célokról, elhatározásokról és a katolikus minimumról beszélgettünk Szász Péterrel, a Depositum új főszerkesztőjével. Trombitás Kristóf interjúja.

Mi volt az oka a hosszas szünetnek?

Teljesen prózai oka volt. A korábbi főszerkesztő munkaköri elfoglaltságai miatt nem tudta frissíteni az oldalt.

Különbözik a mostani szerkesztői gárda a korábbiakhoz képest?

Csak részben. Az oldal 2006-os indulása óta itt publikálok, és most én vettem át a főszerkesztőséget.

Várható változás a hangvételben, kommunikációban?

A Depositum hangvételében semmi változás nem várható. Az evangélium egyszerűségével, világosságával és határozottságával fogunk továbbra is gondolkodni, beszélni és cselekedni. Szavunk „igen, igen” és „nem, nem” marad: a fehéret fehérnek, a feketét feketének, a jót jónak, a gonoszt gonosznak, a bűnt bűnnek (nem „felszabadításnak”, vagy „haladásnak”), az erényt pedig erénynek fogjuk nevezni. A kommunikációban markáns, de szerves változások várhatók. Az anyaoldalt is optimalizálni kell az újabb operációs rendszerekhez, és az elmúlt közel másfél évtized óta megváltozott megszólítási és megszólíthatósági protokollhoz és csatornákhoz.

Egy, az oldalt nem ismerő előtt hogyan mutatnák be a Depositumot, illetve annak céljait?

A Depositum a római katolikus hitletétemény védelmére létrejött oldal. Az oldal nevét adó latin szó egyik jelentése „alapkő”, szoros értelemben Krisztustól az Anyaszentegyházra bízott „hitletéteményt” jelenti. Ezért

akár „fundamentalistának” is bélyegezhetik az oldalt, ami tulajdonképpen dicséretszámba megy,

hiszen annyit tesz, „az alapokra építő”, az „alapokhoz ragaszkodó”, vagy – leginkább kifejezően – „megalapozott”. Ez az első, kifejezetten ilyen jellegű oldal magyar nyelven a világhálón, ami 2006 óta folyamatosan fennáll. Az oldal a laikus katolikusok keresztségükből fakadó apostolkodásával összhangban fejti ki tevékenységét az érvényes vonatkozó egyházfegyelmi rendelkezések keretein belül. Laikus világi és magánjellegű kezdeményezés, így nem áll közvetlen egyházi igazgatás alatt. A Depositum célja a hitvédelem. Igen népszerű műfaj ez a katolikus világ más részein, főleg az angolajkú területeken. Ennek oka valószínűleg az, hogy kisebbségben lévén komolyabb intellektuális és missziós nyomás alatt állnak ott a katolikusok a protestáns többség részéről.

Talán sokan kérdezhetik, mi szükség van 2020-ban egy hitvédelmi oldalra. Mit üzennének nekik?

A római katolikus keresztény vallás a legnagyobb kincs a világon. Megalapítása – közel kétezer év – óta permanens támadás alatt áll, mégsem sikerült elpusztítani. Valóban, a kifejezés magyar fordítása sántít, hisz a szentírási ige (I Pét III: 15) szerint a bennünk élő remény felőli kérdésre adott válasz az »ᾰ̓πολογῐ́ᾱ«. Vagyis nem „védekezés”, hanem „reakció”. Mondhatni „reakciósok” vagyunk. Mi az hogy, nagyon is! Nem mi védjük meg a hitet, a hit véd meg minket. Hitünk tartalma az Istentől kinyilatkoztatott igazság vallása.

Az igazság pedig – ahogy Szent Ágoston fogalmazott – olyan, mint az oroszlán.

Szabadjára kell csak engedni, és megvédi az magát. Isten igazsága az üdvösség záloga. Az emberek örök üdvösségének védelme végett szükséges az Oroszlánt – mely Krisztus Király szimbóluma – szabadjára engedni.

A hitvédelmi kérdéseken túl várható, hogy amennyiben annak van katolikus vonatkozása, úgy közéleti témákban is közlik a véleményüket?

A katolikus világnézet számára bizonyos értelemben minden hitvédelmi vonatkozásban áll. Nem lehet elválasztani a közéletet az alanyi jámborkodástól, vagy az Egyház tanítói és kultusztevékenységétől. Az „elválasztás” a felvilágosodás és a francia forradalom hazugsága. A „szekularizáció” tulajdonképpen „deszakralizáció” – istentelenítés, a világ varázstalanítása. Nem véletlen, hogy világnézeti okokon túl a liberális közélet konkrét szekularizáló törvénykezése okán alakult meg 1894-ben a Katholikus Néppárt. A vallás a megigazított ember „visszakapcsolása” az igaz Istenhez. Ezt fejezi ki a »religio« szó maga. Az ember egésze megigazíttatik, így annak minden aspektusa. Krisztusnak adatott minden hatalom a mennyben és – ne feledjük – a földön is. Ezt fejezi ki az eredendően október utolsó vasárnapjára rendelt Krisztus Király ünnep. Ezt Boldogemlékű XI. Piusz pápa antiszekuláris ünnepként vezette be. Ezért ünnepeljük Mindenszentek előtt, vagyis Krisztus evilági hatalmának hitigazságát hirdető ünnepről van szó… Nem az eszkatologikus „ecclesia triumphans”, hanem az „ecclesia militans” ünnepe! Jézus Krisztus nem ül a felhőkön és lóbálja a lábát, majd valamikor eljön, ha kedve tartja… Már itt és most – az Egyház szentségei és szentelményei által – az evilági társadalomban is hat. A legméltóságosabb Oltáriszentségben pedig valóban itt trónol közöttünk a kenyér s bor színe alatt! A katolikus templom valóban „az Üdvözítő háza”, „idvház”, „egyház”, „szentegyház” – nem csupán „imaház”… Sajnos nem véletlen, hogy az ünnepet az évközi idő utolsó vasárnapjára száműzték, ezzel azt a tévedést hirdetve, hogy Krisztus csak a végső eljövetele után fog uralkodni, és semmi köze sincs a társadalomhoz. Nem lehet szakrális-teokratikus társadalmat felépíteni, meg kell elégedni a szekularizmussal, ami nemhogy „kisebbik rosszként”, hanem már-már a nyugati civilizáció dicsőséges eredményeként van tálalva…

A társadalom dekrisztianizálásával való szembeszállás tehát elvi és gyakorlati, dogmatikai és morális kérdés és cselekvő válasz.

Ha egy katolikus annak vallja az Üdvözítőt, aminek az Egyház hirdeti, kötelessége Krisztus társadalmi királyságának dialdaláért a maga lehetőségei között mindent megtennie.

Nézzünk néhány konkrétumot! Mit gondol a jobb- és baloldaliságról?

A politikum „jobb” és „bal” dichotomikus felosztása az első francia nemzetgyűlésen alakult ki, amikor is formálisan „egyenlő érvényű”, alternatív véleménnyé tették a társadalom deszakralizálását hirdető abnormalitást – méltó jelképe De Sade márki „kiszabadítása” az őrjöngő csőcselék által – a normalitással: immár a nemzetgyűlési elnöktől „jobbra” foglaltak helyet az ancient régime, míg balra az újnak hívei. A rendi gyűlés a rendetlenség „nemzetgyűlésévé” alakult át. A francia trikolór vertikális színképzése is ezt hirdeti: egyenlők, így egymásnak alternatívái ezek a világnézetek. Ezt katolikusként – VI. Piusz kortárs elítélő nyilatkozataival, valamint XVI. Gergely és Boldog IX. Piusz pápák tanbeli megnyilatkozásaival (Quanta Cura, Syllabus Errorum) – kötelességünk radikálisan elutasítani, amennyiben valóban katolikusok vagyunk, azaz hitünkhöz következetesek.

A szó eredeti értelmében katolikus ember csakis „jobboldali” lehet.

A jobboldaliságnak persze lehetséges ennél mélyebb jelentést is tulajdonítani. A világbíró Krisztus a jobbjára állítja híveit, míg baljára ellenségeit. Krisztus az a Kőszikla, kinek jobb oldalából életadó forrás fakadt föl, mikor elszenderült a kereszt trónusán. Jobbján vala a jobb lator, ballján az őt káromló bal lator. A „jobb” a „helyes” és „jó” fogalmaival van összeköttetésben a legtöbb nyelvben. Így angolul „right”, németül „Recht”, olaszul „destra” ( vagy „diritto”) mind-mind a jósággal, a törvényességgel, és a joggal függnek össze; míg a „bal” a rosszal (sinistra), vagy a hanyagsággal (Linke)… Édes anyanyelvünkön is így vagyon ez: „jobb sors” és „balsors”, vagy „balkézről való”, „baljós”, és „balszerencse”. A jobb oldal a jó oldal – az Üdvözítő jobbjának oldala. Az istenellenes, hazaellenes és családellenes liberalizmusnak a szocializmus a testvérpárja, ugyanazon baloldali éremnek másik oldala. Donoso Cortés – az egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb katolikus politikai teoretikus – kimerítően írt erről főművében. Ennek megfelelően ezen ideológiákat és minden formájukat radikálisan el kell utasítani egy katolikusnak. A liberalizmus és a szocializmus minden, hangsúlyozom, minden formája (a már említett „Syllabus” szerint) elfogadhatatlan, így értelmezhetetlen számunkra a „liberális katolicizmus”, a „keresztényszocializmus”, vagy a „felszabadítási teológia” szóvirága. Olyan üres és komolyan nem vezető kijelentések ezek, mintha valaki azt mondaná, hogy 1+1, vagy 2+2, vagy 3+3 = 666. Ördögi hazugságok.

Az abortuszról?

Az abortusz ártatlan emberek meggyilkolását jelenti. Milyen hipokrata világban élünk! A súlyos élet- és társadalomellenes bűnözők állami ítéletvégrehajtó általi kivégzését „gyilkosságnak” hívják, a legvédtelenebb és legártatlanabb emberek ipari méretű kiirtását az élet szentélyéből való kikaparását pedig „abortusznak”, „terhesség-megszakításnak” becézgetik. Ezeket pedig nem pusztán mint hívő katolikus, az egyházi előterjesztés alapján vallom helyesnek (halálbüntetés), vagy ítélem el (magzatgyilkosság), hanem azért, mert »ember« vagyok. Az örök és változatlan természettörvény alapján értelmileg belátható minden ember számára ezek helyes, avagy helytelen volta. Ez nem pőre vallási kérdés tehát, ezekkel minden józanul gondolkozó nem-katolikus, sőt nem-keresztény, sőt tételes vallást nem valló, de Istent tételező ember is egyetért.

A honvédelemről, a szükséges felfegyverkezésről – lásd például a Zrínyi 2026-programot – mit gondolnak?

A honvédelem kötelesség. Ez szintén nem „vallási”, vagy „katolikus” kérdés – persze az egyházi tanítás megerősíti –, hanem józan paraszti ésszel belátható igazság. Arisztotelész szerint a (kissé anakronisztikus kifejezéssel élve) „szuverénnek” tekinthető közösség az, amelyet külpolitikai és belpolitikai önállóság (autonómia és eleutheria), gazdasági önellátás (autarkhia), és egységes állami kultuszrend jellemez. A külpolitikai önállóság egyik fontos része a honvédelmi képesség. Ilyenkor persze jönnek az eltartott kisujjal teát vagy kávét szürcsölő okoskodók, hogy „korunk világgazdasági, technikai és biztonságpolitikai hálózatrendszerében ezek már elavult kategóriák”… Nem az a kérdés, hogy hazánk a világ legerősebb katonai hatalmai ellen meg tudja-e védeni magát,

hanem az, hogy meg akarja védeni magát,

és feláll a küzdelem pástjára, mint a háromszáz spártai férfi. Ezért az oldal kifejezett célja nem pusztán a doktrinális igazságoknak, és azok alátámasztásának kifejtése, hanem a katolikus világnézet alapján álló életmód, stílus és kultúra bemutatása népszerűsítése. A görög »καθολικός« elsődlegesen nem „egyetemlegest”, vagyis „nemzetek felettiséget” jelent – ami nem tévesztendő össze a „nemzetköziséggel” –, hanem „egészlegest”. A katolikus kultúra és civilizáció a katolikus hitből és erkölcsből fakadó tárgyi esztétikától elválaszthatatlan. Elapátlanított és elférfiatlanított korunkban mintát kell adni azon ifjúságnak, akit képtelen megszólítani bármiféle posztmodern és ronda „új evangelizáció” pontosan azért, mert nem a természetadta férfiasságra akarja ráépíteni a kegyelmet. Egész megjelenésükben rongybáboknak akarja meghagyni a férfiakat, ahelyett, hogy a lovageszmény által megszentelné őket. A katonás, fegyelmezett, kötelességtudó, megbízható, nyílt, bátor és önfeláldozó jellemépítés is céljaink közé tartozik. Így válik, csak így válhat életté az igazság, amit hirdetünk.

A bevándorlás, annak is főleg az illegális formája miként értékelhető katolikus szemmel? Ezzel kapcsolatban csak a befogadást előtérbe helyező véleményeket halljuk a legtöbbet, de más oldalról is meg lehet közelíteni?

Erről maga a Szentírás világosan tanít, összhangban ismét a természettörvénnyel. A kívülállókhoz való viszony kétféle lehet: barátságos vagy ellenséges. Aki ellenségesen, az ország határát megsértve törekszik bejutni, azt kötelesség fizikailag visszatartani.

A határsértés gyakorlatilag egy ország semmibevétele.

Aki pedig békésen érkezik, és amennyiben nem jelent súlyos hátrányt az adott ország polgárai számára (hisz nekik is vannak jogaik), az illető bizonyos időre való befogadása lehetséges, sőt, bizonyos esetekben kötelességé is válhat. Azonban ahhoz, hogy nem csupán mint jövevény éljen egy adott csoport egy adott országban, el kell telnie akár több generációnak is. Ezért volt úgy nem csupán az ókori zsidó teokratikus államban, hanem például a görög poliszok esetében is, hogy aki békés és beilleszkedni kívánó jövevényként letelepedett egy adott országban, az nem nyerhette el a polgári jogok teljességét, hanem csupán annak fia vagy unokája.

Sokszor halljuk a baloldalról, hogy a jó keresztény legyen csak apolitikus, a pap pláne ne szóljon bele a közéletbe, kivéve persze, ha progresszív módon nyilvánul meg. Önök hogy látják ezt a kérdést?

A katolikus világnézet álláspontja a diametrikus ellentéte ennek. A „progresszív” – vagyis antikatolikus – módon megnyilvánuló papok hallgassanak, a hagyományhű katolikus társadalmi tanítást pedig a háztetőkről is hirdesse úgy a klérus, mint a laikus hívek.

Mennyire foglalkozik majd az oldal aktuálpolitikával? Megmaradnak azon a szinten, hogy csak a katolikus szemszögből igazán fontos dolgokat értékelik?

Katolikus szemszögből

nincsen olyan dolog, ami nem fontos.

Lehetőségeinkhez képest törekedni fogunk arra, hogy aktuálpolitikai kérdésekre is választ adjunk, ez azonban olvasóink támogatása nélkül nem volna lehetséges! Köszönjük az eddig is nyújtott önzetlen adományaikat! Katolikusok előre! Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Összesen 221 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Az egyház nem "zaklatóegyház" akkor sem, ha szórványosan voltak pedofil esetek. Úgy csinálsz, mintha ismernéd az egyház össze tagját.Eltéveszted a kritika tárgyát, mert kényelmesen egy primitív, általad létrehozott képet akarsz támadni a valós egyház helyett. Te vagy "kártékony, becstelen, legalja ember", mert durván rágalmazol.

Nem okvetlenül komcsi, van harcos ateista, talán még meggyőződéses protestáns is. Magam az utóbbi volnék, de örülök, h. ebben a nagyon deviancia felé hajló világban a katolikusok aktivizálják magukat, amellett a szívem lengyel része nyilván katolikus. Ez az eszme kör mégiscsak, mint a görög-római-keresztény hagyomány része, kultúránk alapja. Jó lenne, ha még lehetne építeni rá.

Az egyházat a földön emberek működtetik, voltak, vannak és remélhetőleg lesznek hibák, mert a közösség teremtő, erkölcs hirdető, szerteágazó szociális tevékenységű egyházak megmaradnak. A vallásos hit alapján ismerjük fel és ítéljük meg kisebb és nagyobb bűneinket, ez a hit vígasztal bánatunkban és bátorít halálunkban.

A katolikus hit az örök Szentháromság lét-erejére épít, ezért az idők végéig van és lesz mondandója minden ember számára. Másként fogalmazva, a történelemben élő embereknek a történelem-feletti Isten tud örök létre szóló támaszt adni. Márpedig tény, hogy kérdésként már minden ember túl van e világon, az e világon való életében is. Tehát a transzcendenciára irányuló embernek a transzcendens Szentháromság tud érvényes válaszokat adni.

Mindörökké, Ámen!

Itt a válasz: a lelkiismeretén keresztül mindenki üdvözülhet, mert az is Krisztusról szól. Egyébként pedig ha ilyen nagy a szád, akkor légy szíves, nyögjed ki, mi a te "istened"? Majd tárgyalunk róla.

Mi a te "istened"? Rajta, nyögjed ki. Majd újból ízekre szedem a hülyeségedet.

Én már válaszoltam / lásd: a lelkiismeretről írottak /. Te meg nem tudod megmondani, mi a te "istened". Ott a labda...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés