„Van jogszerű vagy indokolható elkülönítés és van jogellenes elkülönítés. A jogszerű elkülönítés, amit nagyon sok helyütt tapasztalhatunk az országban az nem feltétlenül rossz. Ezt úgyis hívja, nem mondanám, hogy a köznyelv, de mondjuk a szaknyelv, hogy integrációra felkészítő szegregált oktatás” – nyilatkozta az Alapjogokért Központ igazgatója.
Azokon a településeken, ahol az iskolába járó romák aránya 80-90 százalék, gyakran élnek ezzel az oktatási modellel – tette hozzá a Hír TV.
„Ott mondjuk nagyon nehéz megvalósítani integrált oktatást, hiszen az adott településen vagy városrészen a cigányság van számbeli fölényben, az ottani beiskolázott gyermekek vagy az ottani iskolák nyilvánvalóan úgy működnek, hogy a helyi lakossági arányoknak megfelelően a cigány gyerekek is számbeli fölényben vannak, vagy sokan vannak egy iskolában.” – folytatta Szánthó Miklós, aki szerint ebben az esetben a civilnek mondott szervezetek perlési politizálásáról beszélhetünk.
Vagyis ezen NGO-k magukat a választott döntéshozók fölé akarják helyezni
– írja a Hír TV.