Semjén Zsolt: A KDNP feladata az örök értékekhez ragaszkodás

2019. december 22. 15:20
A KDNP egy olyan sajátos párt, amely azért jött létre, hogy az evangéliumot képviselje a politikai életben – mondta a miniszterelnök-helyettes.

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) ugyanazt vallja 75 éve, viszont a megfogalmazás korról korra változik, éppen ezért a párt tagjainak feladata, hogy hűségesek legyenek az örök értékekhez és rugalmasak a megfogalmazás tekintetében – mondta Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke vasárnap Kalocsán. Semjén Zsolt a Kereszténydemokrata Néppárt megalakulásának 75. évfordulója alkalmából tartott hálaadó szentmisét megelőzően az MTI-nek kiemelte: a KDNP egy olyan sajátos párt, amely azért jött létre, hogy az evangéliumot képviselje a politikai életben.

Hangsúlyozta: elveik lényege egyrészt az örök értékek megvalósítása a mindennapokban, másrészt az adott kor kihívásaira olyan válaszokat adni, amelyek megfelelnek a kornak, de mégis az örök értékekben gyökereznek – tette hozzá a párt elnöke. A kereszténydemokrata politikus örök értéknek nevezte a perszonalitást, a személyiség tiszteletének elvét, a szolidaritást, a közösség gondolatát, illetve a szubszidiaritás elvét, a kölcsönös kisegítés elvét, amelyen az egész európai civilizáció nyugszik. Semjén Zsolt szerint, ennek értelmében, amit egy kisebb közösség megtehet, azt egy nagyobb nem veheti el. A család feladatát például nem veheti el az állam, de ha a kisebb közösség valamilyen oknál fogva nem tudja ellátni a saját feladatát, akkor a nagyobbnak ki kell segítenie – fogalmazott. Mint mondta: ezen nyugszik az egész önkormányzatiság gondolata, amely Arisztotelésztől ered, de Szent Tamásnál kristályosodott ki, és a keresztény társadalmi tanítás egyik fundamentuma – tette hozzá.

A miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta: a Kereszténydemokrata Néppárt politikája és a programja mindig kiszámítható, hiszen az egyház társadalmi tanításából következik. Emlékeztetett: a Kereszténydemokrata Néppárt az egyetlen történelmi párt, az egyetlen világnézeti értelemben vett kereszténydemokrata párt a magyar politikai palettán. Mint felidézte, a pártot 1944-ben alapították a német, náci megszállással szemben, kifejezetten a nyilasokkal szemben. Tagjai később a kommunista megszállással szemben, 1956-ban újra részt vettek az ellenállásban Bibó István támogatására, majd Antall József kormányában lettek rendszerváltoztató kormánypárt, és jelenleg Orbán Viktor kormányában építik az országot.

Semjén Zsolt a Fidesz-KDNP szövetségét nemcsak a magyar történelem, hanem az Európai Unió történetének is a legsikeresebb politikai konstrukciójának nevezte, mert mint mondta, soha nem volt precedens arra, hogy egy évtizeden keresztül egy pártszövetség abszolút többség felett legyen, és ilyen óriási eredményeket érjen el. A kalocsai Nagyboldogasszony-főszékesegyházban tartott hálaadó szentmisén Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek prédikációjában felidézte Barankovics István egyik parlamenti felszólalását, amellyel megvédte az egyházi iskolákat. Az iskolák államosításáról című beszédében a Demokrata Néppárt egykori elnöke XIII. Leó pápa egyik megállapítását idézte, amely szerint „az atyai hatalom olyan természetű, amelyet az állam sem el nem nyomhat, sem fel nem szívhat, mivel közös eredete van az emberiség életével”.

Bábel Balázs szerint az atyaság isteni eredetű, amelyben megkülönböztethető a biológiai atyaság és a lelki atyaság formája, de kiterjesztve a fogalmat, egy közösség atyjává válni a honatyaság. Az érsek szerint, a nemzetet, az embereket képviselő honatyai feladatokra méltóvá kell lenni, mert ez sokkal több, mint a szavazatok által elnyert parlamenti tagság. Óriási feladatnak nevezte, amihez fel kell nőni. Hangsúlyozta a Kereszténydemokrata Néppárt férfi és női tagjainak egyaránt nagyon nagy feladata van: példát kell mutatniuk, mert a mai világban kevés a jó példa. A példaadás viszont maradandó, ezért is fontos Szent József emlékezete. 

Bábel Balázs kiemelte: Szent József tisztelete ugyanis megerősíti azt a közösséget, amely Krisztusra épül, amelynek Krisztus a központja, és amelynek befejezése a Krisztussal való végső találkozás. A Kereszténydemokrata Néppárt megalakulásának 75. évfordulója alkalmából tartott hálaadó szentmisén részt vett többek között Harrach Péter, a KDNP parlamenti frakcióvezetője, Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke, a KDNP Országos Választmányának elnöke, Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, Simicskó István, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke és a KDNP országgyűlési frakciójának tagjai.

(MTI)

Összesen 126 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Kivételes a zsidó toleranciád, szereteted a keresztények irányában......de tudod van olyan zsidó család is, akit a deportálástól katolikusok mentettek meg, ezért Tőled eltérően emberként , a kölcsönös tisztelet jegyében, nem Teleki-téri intellektussal viszonyulnak az együttéléshez, mások vallásához.

Ti soha sem nőttök fel Lipócia zsidó értelmiségéhez, csak barbival együtt lejáratjátok a zsidókat.

Ennyi bunkó gyökértelen, ateista zsidó DK-s még nem jött fel a csatornából, szarházi hitsorsosaim, hanuka van........, el lehet tenni Lenin, Kun Béla, Szamuely fényképét.

Tanuljatok az átalakult EMIH-től, Köves Slomótól hitet, kultúrált viselkedést, bölcsességet. Töröljétek meg az orrotokat.

Válaszok:
Sulammit | 2019. december 22. 23:21

2008-ban a hanuka ünnepséget a Hősök terén tartották. Mindez vitát váltott ki a közéletben, 2008. december 17-én a www.hanuka.hu oldalon bölcsrabbi írta:

" ......Ebből a zűrzavaros - vasvári béke után járunk - emelkedik ki II.Rákóczi Ferenc - akinek kárpátaljai szoborállítását mocskolta Barbi néhány nappal ezelőtt, zsidó mucsaként - aki a Habsburg elnyomás ellen küzd. Bár a több évig tartó szabadságharcból papíron a magyar fél jött ki vesztesen, de a szatmári béke sokkal inkább már a magyarok érdekeit vette figyelembe. A béke ígéretet tett a vallásszabadság visszaállítására, az országgyűlés összehívására, amnesztiát adott a szsabadságharcban résztvevőknek.

A két történet - Júda Makkabi- Rákóczi - sok helyen mutat hasonlóságot. Mindkét hadvezér népének hőse, hosszú évek múltán is emlékszünk nevükre és tetteikre. A budapesti Hősök terén álló szobrok a magyar hősöket ábrázolják Honfoglaló eleink, a Hunyadiak, szabadságharcosaink, és az ismeretlen katona. Hol másutt érezheti ezt egy magyar zsidó, mint a Hősök terén. Júda makkabira emlékezni úhy, hogy körben magyar hősök magasodnak, felemelő érzés. Mintha a hősök összefonódnának....Legyen Rákóczi vagy Makkabi, ők mind egyek, hősök. A MI hőseink."

Elnézést kérek a napi magyargyűlölettől elborult agyú Barbi, Kolos, Dodó és társaik helyett, a többségi normális zsidók nevében.

Úgy van!
De amit írtál, azt feltétlenül ki kell egészítenia derék Harrach Péter 2011-ben elhangzott
bölcs szavaival:
"A KDNP világnézeti párt, a HORGONY a csapkodó hullámokban,
a Fidesz szerepe a MOZDONYé."

Még belegondolni is rossz,
mi lenne a csapkodó hullámokban a mozdonnyal, ha nem lenne horgonya nekije...

Ezt nemrég írtam, Ungár Klárától van az infó és máris úgy csinálsz, mintha te olvastad volna Machiavelli: A fejedelem című művét, vagy bármit tudnál ezzel kapcsolatban Orbánról.

Jól van bocsi, azt hittem, hogy veled beszéltem, annyian vagytok. Veled az Örkény előtti sokadalomról vitáztam.
Erről a cikkről beszélek.

Ungár Klára ezt nyilatkozta az Indexnek:

Orbánról nagyon jó benyomásai voltak: figyel, kedves, érdeklődő, nyitott, aki meghallgat másokat. Ha valamit nem értett elsőre, akkor kérdezett. Ungár szerint sokat is olvasott, rengeteg könyve volt, és egy darabig ő is ajánlott vagy adott Orbánnak könyveket, hogy olvassa el őket. Például Machiavelli A fejedelem című (a hatalom megszerzésének és megtartásának módjáról szóló) könyvét, ami így utólag szerinte nem is volt olyan jó ötlet.

Ezt a számot neked küldöm. Boldog, hanukiát!

https://www.youtube.com/watch?..

Római katolikus vagyok, te buta.
Hamár, akkor én is kijavítalak te buta. A nyolc plusz egy ágú gyertyatartót nevezik hanukiának, abban vannak a hanukia gyertyák.

Ez neked örök érték, úgylátszik.

Semjén elmondta, amit a vadásztársaságok közvetítettek felé.
Hagyománya volt a szalonkavadászatnak.

Rendben, elvtárs. Csak arra akartam utalni, hogy a jelen kormány miniszterei valszeg nem téged akarnak meggyőzni arról, hogy jó helyen vannak. Elég nekik a választók többsége. És tudod, tényleg elég. Ez innentől nem elnyomás, nem diktatúra, nem nácizmus, hanem sima demokratikus hatalomgyakorlás. Amiről mindig álmodoztál. Gondolom.

Tudnál említeni olyan kormányzatot, amelyre a választópolgárok több, mint 50%-a szavazott? A ténylegesen szavazók 50%-a viszont megvan, innentől nem osztottak neked lapot. Nem kell őket szeretned. IJ.

De. Kormányozni kell. Azon elképzelések szerint, amelyekre megkapták a tényleges választók töbségének a szavazatát. Na, mert ha nem ezt tennék, az tényleg árulás volna.

Beleszólni természetesen az ellenzéknek is szabad, meg is teszitek, de dolga, felelőssége a kormánypártnak van. Üdv a való világban!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés