Nincs is olyan, hogy digitális média

Jussi Parikka szerint bár maga a Szilícium-völgy is egy kémiai elemről kapta a nevét, az emberek nem értik, hogy digitális életmódjuk ásványkincseken alapul, és ez a könnyelműség infantilis világképhez vezet. Szerzőnk kultúrtörténetből szerezte doktori fokozatát, s egy napjainkban csak médiarégészet néven emlegetett új szakterület fenegyerekének számít. Kötete a legkevésbé sem könnyű, ám megvilágító erejű olvasmány.

Parikka alaptézise, hogy az „elektronikus kapitalizmus”, s benne a mindennapjainkat bekebelező virtualitás súlyosan megtévesztő. A pusztán a képernyőinken létező világ azt a látszatot kelti, mintha immateriális és – akár a Mátrixban – kizárólag adatalapú lenne. Mintha felhasználóként egyszerűen „lebegnénk”, s életmódunk már nem korábban évmilliók alatt létrejött, vállalatok és kormányok alkuinak tárgyát képező természeti erőforrások függvénye volna. Kobalt, szén, olaj, réz és alumínium: bármilyen furcsán is hangzik, a zsebünkben lapuló iPhone-t elsősorban a bányászat teszi lehetségessé. Többségük ráadásul a bolygó egy-egy problémás szegletében koncentrálódik, a tantalit például Kongóban, a lítium főként Afganisztánban. Szerzőnk állítja: ideje szembenézni ennek messzire ható következményeivel.