NATO és magyarság – egy fontos lépés Kijevben

Nem volt felemelő érzés azt látni, hogy a NATO éveken át ignorálta a magyar aggályokat az új ukrán nyelvtörvény és oktatási törvény kapcsán. Nem, hogy ignorálta, de voltak olyan szövetséges országok, melyek kifejezetten magyarellenes propagandára használták a kérdést, ha nem is nyíltan, de a színfalak mögött. Azt suttogták, hogy Moszkva Magyarországon keresztül akar éket ütni a Szövetségen, a megtámadott Ukrajna iránti szolidaritáson, a szankciókon.

A magyar diplomáciára nagy nyomást gyakoroltak több vezető tagállam részéről, hogy ne hozzon be kétoldalú ügyeket a NATO-ba. Ez önmagában súlyos kettős mérce volt, mert bilaterális ügyek behozása a szövetségbe távolról sem ritkaság. Magyarország most élt először ezzel az eszközzel tagsága óta,

A magyar taktika távolról sem volt drasztikus. Kétoldalú vitáknak ennél sokkal keményebb lecsapódása is tud lenni a NATO-ban. Törökország Izrael ügyét hozta be a Szövetségbe, Leonyid Kucsma elnöksége idején pedig az USA a NATO-t is felhasználva gyakorolt nyomást, nos, éppen Ukrajnára.

Magyarország a legfontosabb kérdésekben szolidáris maradt Ukrajnával, ugyanúgy elítélte a Krím-félsziget megszállását, és az orosz beavatkozást, mint a NATO egésze. Emellett anyagi támogatással, szakértőkkel, sebesültek ellátásával segítette az ukrán kormányt még akkor is, amikor a kétoldalú kapcsolatok a mélypontra jutottak. Igen, magyar adófizetők pénze ment Ukrajnába, amit Kijev rendkívül barátságtalan lépések sorával „köszönt” meg.

hogy ne legyen teljes a szakítás a két ország között.

Ahol akadályoztuk az ukrán közeledést a Szövetséghez, az a szimbolikus tér volt. Közös nyilatkozatok nem születhettek, a NATO-Ukrajna bizottság nem ülhetett össze, és természetesen folyamatosan tájékoztattuk szövetségeseinket a kárpátaljai magyar közösséget ért állami és nem állami zaklatásokról. Ez politikailag okozott kellemetlenséget az ukránoknak.

Sokáig azonban hiába igyekeztünk felhívni a figyelmet arra, hogy a NATO-Ukrajna cselekvési terv célja az ukrán aspiráns közelítése a nyugati elvárásokhoz, és nem csak katonai, hanem politikai és jogi kérdésekben is. Nagyon is legitimek tehát a magyar aggályok, mert a kisebbségi kérdés politikai ügy, és bizonyos nyugati elvárások, jogi mércék, ha azok messze is esnek a budapesti igényektől, azért vannak. Itt jött be a Velencei Bizottság, és annak hét ajánlása Kijev részére.

Először úgy tűnt, hogy a gesztusnak nem lesz megfelelő viszonzása. Hiába van Magyarországnak kellően megalapozott érvelése, ismét vétóznia kell ukrán ügyben. Ennek most a szokásosnál is nagyobb propaganda hatása lett volna, mert a nagykövetek és Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kijevi látogatásának sikerét tette volna kérdésessé, ha nem születik meg a NATO-Ukrán bizottság nyilatkozata. Az első körben Magyarországnak nem felelt meg a szöveg, de végül az utolsó pillanatban sikerült elfogadni a közös nyilatkozatot.

A magyar kitartás és makacsság működött: ebben a témában nem is működhet más. A kisebbségi ügyekben Magyarország egyedül van Európában, szolidaritásra még legközelebbi partnereinktől sem számíthatunk. Sajnos rá kell kényszeríteni szövetségeseinket, hogy ne ignorálják, ami számunkra fontos.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a NATO-főtitkárral közös sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy Ukrajna hat ajánlást már végrehajtott a hétből. Erről szó sincsen, a hétből csupán egy ajánlás esetén van eddig konkrét eredmény, de ha hat ajánlást tényleg végrehajtanak, az mindenképpen előrelépés.

A gyakorlatban azonban, hogy mire lesz elég ez az ukrán nacionalista köröknek a magyarság és a többi kisebbség asszimilációjára törő politikájával szemben, kérdés. Nem csak az oktatási törvényen, hanem az általános hangulaton kell változtatni Kijevben. Le kell állítani az abszurd magyarellenes propagandát és a történelemhamisítást. Ma egyes körök azt akarják kánonná tenni Ukrajnában, hogy 1939-ben a magyarok tízezrével mészárolták le Kárpátalján az ukránokat, vagy hogy 1918 előtt nem létezett ukrán (ruszin) nyelvű tanítás Magyarországon.

Ott van az új ukrán nyelvtörvény is, amely gyakorlatilag a magánéletbe száműzné a kisebbségi nyelveket. A Velencei Bizottság azzal kapcsolatban is vizsgálódik, de ajánlásai még nincsenek. Amilyen helyzetben Ukrajna van, amennyire csekély a megértés és szolidaritás a magyar állásponttal kapcsolatban, és amilyen kicsi Zelenszkij elnök mozgástere az elszabadult nyugat-ukrán nacionalizmussal szemben, minden előrelépés számít, minden előrelépés győzelem.

Fontos ez a kijevi precedens, de nem elégséges ahhoz, hogy a magyar-ukrán viszonyt rendezettnek tekinthessük.