NATO és magyarság – egy fontos lépés Kijevben

2019. november 2. 11:03

Demkó Attila
Mandiner
A kisebbségi ügyekben Magyarország egyedül van Európában. Sajnos rá kell kényszeríteni szövetségeseinket, hogy ne ignorálják, ami számunkra fontos.

Nem volt felemelő érzés azt látni, hogy a NATO éveken át ignorálta a magyar aggályokat az új ukrán nyelvtörvény és oktatási törvény kapcsán. Nem, hogy ignorálta, de voltak olyan szövetséges országok, melyek kifejezetten magyarellenes propagandára használták a kérdést, ha nem is nyíltan, de a színfalak mögött. Azt suttogták, hogy Moszkva Magyarországon keresztül akar éket ütni a Szövetségen, a megtámadott Ukrajna iránti szolidaritáson, a szankciókon.

A magyar diplomáciára nagy nyomást gyakoroltak több vezető tagállam részéről, hogy ne hozzon be kétoldalú ügyeket a NATO-ba. Ez önmagában súlyos kettős mérce volt, mert bilaterális ügyek behozása a szövetségbe távolról sem ritkaság. Magyarország most élt először ezzel az eszközzel tagsága óta,

sem a román, sem a szlovák csatlakozásnál nem használta ki Budapest a helyzeti előnyét.

A magyar taktika távolról sem volt drasztikus. Kétoldalú vitáknak ennél sokkal keményebb lecsapódása is tud lenni a NATO-ban. Törökország Izrael ügyét hozta be a Szövetségbe, Leonyid Kucsma elnöksége idején pedig az USA a NATO-t is felhasználva gyakorolt nyomást, nos, éppen Ukrajnára.

Magyarország a legfontosabb kérdésekben szolidáris maradt Ukrajnával, ugyanúgy elítélte a Krím-félsziget megszállását, és az orosz beavatkozást, mint a NATO egésze. Emellett anyagi támogatással, szakértőkkel, sebesültek ellátásával segítette az ukrán kormányt még akkor is, amikor a kétoldalú kapcsolatok a mélypontra jutottak. Igen, magyar adófizetők pénze ment Ukrajnába, amit Kijev rendkívül barátságtalan lépések sorával „köszönt” meg.

Tudatos taktika volt ez magyar részről,

hogy ne legyen teljes a szakítás a két ország között.

Ahol akadályoztuk az ukrán közeledést a Szövetséghez, az a szimbolikus tér volt. Közös nyilatkozatok nem születhettek, a NATO-Ukrajna bizottság nem ülhetett össze, és természetesen folyamatosan tájékoztattuk szövetségeseinket a kárpátaljai magyar közösséget ért állami és nem állami zaklatásokról. Ez politikailag okozott kellemetlenséget az ukránoknak.

Sokáig azonban hiába igyekeztünk felhívni a figyelmet arra, hogy a NATO-Ukrajna cselekvési terv célja az ukrán aspiráns közelítése a nyugati elvárásokhoz, és nem csak katonai, hanem politikai és jogi kérdésekben is. Nagyon is legitimek tehát a magyar aggályok, mert a kisebbségi kérdés politikai ügy, és bizonyos nyugati elvárások, jogi mércék, ha azok messze is esnek a budapesti igényektől, azért vannak. Itt jött be a Velencei Bizottság, és annak hét ajánlása Kijev részére.

Magyarország októberben nagy gesztust tett azzal, hogy nem akadályozta meg a NATO-nagykövetek és a főtitkár ukrajnai látogatását.

Először úgy tűnt, hogy a gesztusnak nem lesz megfelelő viszonzása. Hiába van Magyarországnak kellően megalapozott érvelése, ismét vétóznia kell ukrán ügyben. Ennek most a szokásosnál is nagyobb propaganda hatása lett volna, mert a nagykövetek és Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kijevi látogatásának sikerét tette volna kérdésessé, ha nem születik meg a NATO-Ukrán bizottság nyilatkozata. Az első körben Magyarországnak nem felelt meg a szöveg, de végül az utolsó pillanatban sikerült elfogadni a közös nyilatkozatot.

A magyar kitartás és makacsság működött: ebben a témában nem is működhet más. A kisebbségi ügyekben Magyarország egyedül van Európában, szolidaritásra még legközelebbi partnereinktől sem számíthatunk. Sajnos rá kell kényszeríteni szövetségeseinket, hogy ne ignorálják, ami számunkra fontos.

Kijevben elméletileg áttörés történt.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a NATO-főtitkárral közös sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy Ukrajna hat ajánlást már végrehajtott a hétből. Erről szó sincsen, a hétből csupán egy ajánlás esetén van eddig konkrét eredmény, de ha hat ajánlást tényleg végrehajtanak, az mindenképpen előrelépés.

A gyakorlatban azonban, hogy mire lesz elég ez az ukrán nacionalista köröknek a magyarság és a többi kisebbség asszimilációjára törő politikájával szemben, kérdés. Nem csak az oktatási törvényen, hanem az általános hangulaton kell változtatni Kijevben. Le kell állítani az abszurd magyarellenes propagandát és a történelemhamisítást. Ma egyes körök azt akarják kánonná tenni Ukrajnában, hogy 1939-ben a magyarok tízezrével mészárolták le Kárpátalján az ukránokat, vagy hogy 1918 előtt nem létezett ukrán (ruszin) nyelvű tanítás Magyarországon.

Ott van az új ukrán nyelvtörvény is, amely gyakorlatilag a magánéletbe száműzné a kisebbségi nyelveket. A Velencei Bizottság azzal kapcsolatban is vizsgálódik, de ajánlásai még nincsenek. Amilyen helyzetben Ukrajna van, amennyire csekély a megértés és szolidaritás a magyar állásponttal kapcsolatban, és amilyen kicsi Zelenszkij elnök mozgástere az elszabadult nyugat-ukrán nacionalizmussal szemben, minden előrelépés számít, minden előrelépés győzelem.

Fontos ez a kijevi precedens, de nem elégséges ahhoz, hogy a magyar-ukrán viszonyt rendezettnek tekinthessük. 

Összesen 38 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés