Orbán: Trócsányi „bűne”, hogy segített megvédeni az országot a migrációtól

2019. szeptember 27. 8:26
„Van a zsebemben második, harmadik és negyedik megoldás” is – jelentette ki a miniszterelnök a Kossuth Rádióban. Orbán Viktor beszélt Olaszországról, az osztrák választásról, és elmondta a véleményét Karácsony Gergelyről is.

A kormányfő úgy fogalmazott: Trócsányi László korábbi igazságügyi miniszter nemzetközi tekintélyű jogtudós, tapasztalt diplomata, a legalkalmasabb ember arra, hogy az Európai Bizottság tagja legyen.

Ám „van neki egy bűne”, segített a kormánynak megvédeni Magyarországot a migrációtól, az ő segítségével alkották meg a jogszabályokat ahhoz, hogy senki se érkezhessen okmányok nélkül, szabálytalanul az ország területére – közölte a kormányfő. „Ezt dörgölik most az orra alá”, de nem szemből támadnak, hanem egy „sunyi oldalvágást” tettek, és nem a szakmai, hanem a jogi bizottságban szavaztak ellene, pártalapon – mondta.

Közölte: csütörtökön beszélt Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság megválasztott elnökével, és abban maradt vele, hogy megvárják, amíg írásba adják a jogi bizottság véleményét, majd ismét konzultálnak. „Van a zsebemben második, harmadik és negyedik megoldás” is – tette hozzá Orbán Viktor arra a kérdésre, hogy mit lehet tenni, gondolkodni kell-e egy újabb jelöltön.

Salvini a biztonság garanciája volt Olaszországban

Múlt heti római látogatásáról – ahol részt vett egy jobboldali politikai találkozón – a miniszterelnök azt mondta: nagyszerű rendezvényen járt, otthon érezte magát, az esemény leginkább egy 2004-2005-ös polgári köri összejövetelre hasonlított, akkor voltak ilyen magasban Magyarországon is az ellenállás zászlói.

Az olasz belpolitikáról úgy fogalmazott: választás nélkül alakították át a kormányt, és sok olasz úgy érzi, hogy azt az embert, Matteo Salvini addigi belügyminisztert, távolították el a kabinetből, aki a biztonság garanciája volt Olaszországban, hiszen lezárta a kikötőket a migránsok előtt. Ezzel a fordulattal átmenetileg Magyarország is elveszített egy szövetségest a migráció elleni harcban – jegyezte meg. És „ahogy lenni szokott: ha baloldali kormány alakul, akkor rögtön megkezdődik a kikötők kinyitása, rögtön megérkeznek a migránsok, nem megállítják őket, hanem beszállítják” – fejtette ki.

Giuseppe Conte olasz miniszterelnöknek a magyar kormánnyal szembeni bírálataira Orbán Viktor úgy reagált: van, amiben Magyarország tud segíteni és van amiben nem és nem is akar. „Abban nem segítünk (...), hogy megnyissák a kikötőket, migránsokat szállítsanak be, és hogy szétosszák ezeket az embereket Európában” – jelentette ki. Ugyanakkor a határvédelemben – például rendőrök odaküldésével – tud segíteni Magyarország Olaszországnak, és „ha kell, az olasz határszakasz bármely részét át tudjuk venni megőrzésre, állunk rendelkezésre” – közölte a miniszterelnök.

Hozzátette: szétosztási kvótáról szó sem lehet, de „kiszállítási” kvótát támogat, Magyarország szívesen vállal ebben feladatot, még akkor is, ha nem az ő területén vannak a migránsok. Ez a segítség azonban láthatóan nem kell – jegyezte meg –, mert a baloldal azért hozza be a migránsokat, hogy később állampolgárságot adjon nekik, ők pedig mindig a baloldalt fogják támogatni.

A kormányfő szerint egyetlen kontinens van a világon,

Európa, amely „az öngyilkos hajlamainak engedve” nem védi a saját identitását.

Közép-Európa azonban ezzel élesen szemben áll – hangsúlyozta.

Arról is beszélt, hogy ma az EP-ben bevándorláspárti többség van, de a miniszterelnökök között nem ez a helyzet, és utóbbi erőviszonyra építi azokat a reményeit, hogy ismét sikerül visszaverni az elosztási kvótát. Az EP éppen azért akar „kilőni” egy-egy biztosjelöltet, mert ha azok bekerülnek az Európai Bizottsága, az a testület is jobban fog hasonlítani az Európai Tanácsra, mint a parlamentre – tette hozzá.

A héten Máltán született német, francia, olasz és máltai kvótamegállapodást úgy kommentálta: azok az országok, amelyek Máltán kvótát követeltek, még az általuk korábban vállaltakat sem teljesítették. Kvótaügyben a kormányfő kizártnak nevezte, hogy még egyszer sikerüljön miniszteri szinten „kicselezni”, „kültelki trükkel” átverni a miniszterelnököket.

Osztrák választás, Fidesz tisztújító kongresszus, önkormányzati választás

A hétvégi osztrák választásról azt mondta: reméli, hétfőn már eggyel többen lesznek az európai porondon, akik ellenzik a bevándorlást. A Fidesz vasárnapi tisztújító kongresszusáról a pártelnök-miniszterelnök úgy nyilatkozott: „tudatában kell lenni annak, hogy nagy feladat és nagy tény, hogy még talpon vagyunk”. A kongresszust a jövőért viselt felelősség tudatában kell megtartani – hangoztatta.

Az interjúban az októberi önkormányzati választás is szóba került, azon belül az a kiszivárgott hangfelvétel, amelyen Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt, zuglói polgármester MSZP-s fenyegetésről is beszél. Orbán Viktor erre úgy reagált: Karácsony Gergely „csetlik-botlik, lassan megsajnálom, olyan lehetetlen helyzetekbe sodorja magát”. De reméli, az emberek Budapesten és máshol is alkalmas jelölteket választanak majd.

Az Electrolux jászberényi gyárát érintő leépítésről a kormányfő azt mondta: amikor kiderült a hír, azonnal Jászberénybe küldte két miniszterét, hogy mindenkivel tárgyaljanak, mert ha szükséges, a kormány segíteni fog, hogy senki ne maradjon munka nélkül.

(MTI)

Összesen 261 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Jelenleg úgy néz ki, hogy Trócsányit nem engedik olyan könnyen megalázni, hétfőn új tárgyalás is lehet, s kérdezik a jogi bizottságtól, hogy mi is a baj, mert a leadott javaslatuk fércmű.

hogyne derengene, éppen ebben bíznak. tudják, hogy ők kevesek orbánék ellen. csak ma már nem lehet behívni a szovjet tankokat, így reménykednek abban, hogy majd mások elvégzik helyettük a kemény munkát, ők meg beleülnek a tutiba, ahogy szoktak.

Új fejlemény

A jogi Bizottságnak hétfőn ismét össze kell ülni és új eljárást kell lefolytatni.

Ne erőlködj, mert megint gatyamosás lesz.

Guy Verhostadt tevékenysége nem volt összeférhetetlen, vagy Timmermans és a több, mint 200 EP képviselő tevékenysége, akik Soros György megbízható emberei?

"Az elmúlt hetekben számos európai parlamenti képviselőről derült ki, hogy korrupció- és visszaélésgyanúba keveredett. Kezdve Guy Verhofstadttal, aki számos nagyvállalatban töltött be kulcsszerepet az EP-képviselősége mellett. Ezzel pedig jelentős vagyonra tett szert. Köztük van Manfred Weber, az Európai Néppárt csúcsjelöltje, aki trükkös eszközökkel, ravaszkodva, joghézagokat kihasználva zsebre vágott legalább 400 000 eurót, azaz hozzávetőleg 125 millió forintot. De a V4NA nemzetközi hírügynökség alapján beszámoltunk arról is, hogy: Cecilia Wikström, a svéd liberális párt képviselője, Magyarország hangos bírálója is súlyos adócsalási ügy részese volt. Elmar Brok német néppárti képviselő pedig saját választóit lopta meg."
https://www.origo.hu/nagyvilag..

„Jaume Duch

EP_President will seek clarifications from EP_Legal as rules call for letters concerning candidates Plumb and Trócsányi with either recommendations to resolve conflict or with conclusion that candidate is unable to exercise functions. EP_Legal will resume its work on Monday 10.30

Úgy tűnik, hogy a JURI-nak a két politikusról született és az EP elnökéhez eljuttatott írásos véleménye nem kellően pontos.
Az eljárási szabályzat szerint szóba jöhet, hogy a biztos mondjon le a szóban forgó pénzügyi érdekeltségekről, vagy a bizottság elnöke módosíthatja a jelölt tárcáját, súlyosabb esetben a bizottság „arra a következtetésre juthat, hogy a biztosjelölt nem képes ellátni feladatát a Szerződések és a magatartási kódex értelmében”. A portál több forrásból úgy értesült, hogy a JURI az utóbbi döntést hozta Trócsáyi Lászlóról és a román Rovana Plumbról. Ám úgy tűnik, az EP-elnöknek címzett ajálnást nem tudták a megfelelően írásos formába önteni.”
https://infostart.hu/kulfold/2..

Na ja! „EP elnökéhez eljuttatott írásos véleménye nem kellően pontos” Nem is azt akarták, hogy pontos legyen, hanem az volt a lényeg, nagyot szóljon. Ilyenek akarják vezetni ez EU-t?

"Eszméletlen mulatságos, ahogy ellepik ezek a ballibsi-komcsi egyedek a netet."

Na ja! Küszködnek, mint malac a jégen.
Egyszer majd eljön a pillanat, amikor olyan területre tévednek, ahonnan a börtönbe vezet az út, vagy olyan kártérítést varrnak a nyakuk közép, hogy belefeketednek.

Te jobban rászorulsz az imára...

Súlyosan tévedsz: a jogi bizottságnak hétfőn meg kell adnia, hogy az ÉRTELMEZÉSE szerint meglevő összeférhetetlenség miként szüntethető meg, vagy ki kellene jelentenie, hogy Trócsányi alkalmatlan. Ez utóbbit nem teheti meg, mert európai hírű tudós, s az első esetben pedig már eddig is kiderült a rosszindulata, hiszen ha lenne is összeférhetetlenség, annak megszüntetésén kellene dolgoznia, s nem homályos célozgatásokkal hazudozni. Itt a bizottság csúsztatott, de pechjükre alaposan a körmükre néztek!

Czeglédy nem lenne jó?

Rosszul olvasol: nem írtam, hogy én imádkozom, hanem, hogy rászorulsz. S a szövegeid ország-világ előtt igazolják is ezt...

Szégyen az Európai Unió Jogi Bizottságára, hogy egy egyszerű eljárást sem tud lefolytatni és meg kell ismételni.
Ilyenek akarják vezetni az uniót?
Azonnal le kellene mondaniuk a megbízatásukról.

Az Európai Unió Jogi Bizottsága megbukott az első vizsgán. Hétfőig kaptak haladékot, hogy megtanulják mi a feladatuk és újra vizsgázniuk kell.

Juncker fegyelem

A Magyar Nemzet brüsszeli tudósítója azt írja: a JURI hétfőn nem hallgatja meg Trócsányi Lászlót és Rovana Plumbot, és újra sem fog szavazni az érdekeltségeikről.

Benedek. Mi a fészkes fenét keresel itt?
Neked a helyed a 168órába, a 444-en, a HVG-éen, a Népszaván van.

A kisebbik probléma pillanatnyilag, hogy mit történik Trócsányi jelölésével. Távolabbra mutató probléma, hogy az EP-ben tovább folytatódik annak megvalósítása, hogy minél több döntést bekebelezzenek és felülkerekedjenek az állam és kormányfők tanácsán. A még távolabbi cél pedig az Európai Egyesül Államok létrehozása, a tagállamok szuverenitásának teljes megszüntetése. Kétlem, hogy Ursula von der Leyen és az állam és kormányfők tanácsa ezt meg tudja akadályozni visszavéve a EP és bizottságainak eddigi jogköréből. A legjobb megoldásnak az EP megszüntetését tartanám. Amennyiben ez nem oldható meg, akkor újra kellene szervezni az uniót és lehetne egy Nyugat Európai Unió és egy Közép-Kelet Európa Unió.

Szerintem első lépésként létre kellene hozni egy erős Közép-Kelet Európai szövetséget az unión belül.
Ezt követően pedig revolverezni, hogy amennyiben nem hajtja végre az Európai Unió az elvárt reformot a szövetség kilép és önállóan fog működni.

Ebben a formájában az EU nem más, mint egy marakodó pártok egyesülete.

"nagy szerencse, hogy viszont pl a trianoni határok nem "

Szerintem ebben tévedsz. Ők meg akarják szüntetni a határokat - benne a Trianoni határt is - és az államokat is, és Európai Egyesült Államokat akarnak.

Igen. Korábban már olvastam. Németország egészét azonban nem sorolnám KE-hoz. Ők csak maradjanak a franciákkal, angolokkal, hollandokkal, dánokkal spanyolokkal, portugálokkal.
A többi rendben.

Szerintem semmi szükség a schengeni határ és az EU határra. EU határ van és aki be akar lépni az EU-ba, annak előtte kellene teljesíteni a schengeni feltételeket is.

Figyeld csak meg. A fejlett nyugati államok teljesítménye drasztikusan csökkent, mert hiányzik a növekedéshez a piac. Következik a felgyorsított beléptetés. Ukrajnára is ezért lenne szüksége Németországnak és Franciaországnak.

(Az időm lejárt. Köszönöm a beszélgetést és jó éjszakát. Holnap folytatjuk.)

Benedek az asszony már keres. Verés lesz a vége. ;-)

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés