Úgy tudom, a megyei jogú városok és a kerületek vezetése körében az egyetlen politikus vagyok, aki 1990-ben is polgármester volt és ma is az. Az elmúlt harminc évben ez a nyolcadik – négy óbudai és a negyedik fővárosi – polgármester-választási kampány, amelyben részt veszek. Az egyetlen, ami nem győzelemmel végződött, az a 2006-os főpolgármester-választás volt, akkor Demszky Gábor mindössze jó egy százalékkal került elém, de akkor is a legnagyobb fővárosi frakciószövetség vezetője lettem négy évig. Ennyi kampány közül kevés váltott ki belőlem kellemetlen érzelmeket: az 1994-es őszi, amikor először volt közvetlen polgármester-választás, az izgalmas volt és kiszámíthatatlan. Főleg, mert közvetlenül előtte kiléptem az SZDSZ-ből. A másik a mostani, de most nem ideges vagyok, csak egyszerűen viszolygok ettől a kampánytól. Mindig voltak furcsaságok és feszültségek, de ami most folyik, az vicc.
Mi váltotta ki a viszolygását?
Kicsit szokatlan a mezőny is, de olyan eddig még nem történt az elmúlt három évtizedben, hogy az ellenzéki kampány jellemzően nem az önkormányzatokról szól. Kontár és átlátszó módon a parlament, a kormány konkurenciájának tekintik az önkormányzati, főpolgármesteri pozíciót, ami a város szempontjából komolytalan és veszélyes. Az ellenzék a jelenlegi kampánystílusával felégeti a kormányzattal való együttműködéséhez szükséges maradék hidakat is. Erősödnek azok a jelzések, hogy a mostani kampány egy vizionált szabadságharcról akar szólni, a háttérben pedig megjelentek nem felejtő, régi SZDSZ-esek.”