Megvannak a fél-ellenzéki összefogás jelöltjei Debrecenben

2019. augusztus 22. 20:08
Bemutatta képviselőjelöltjeit a Jobbik-Momentum-LMP összefogás.

Bemutatta az önkormányzati választáson induló képviselőjelöltjeit a Jobbik-Momentum-LMP összefogás csütörtökön Debrecenben.

Kőszeghy Ábel, a három ellenzéki párt polgármesterjelöltje a sajtótájékoztatón elmondta: az eddig bejelentett listák alapján a legfiatalabb, mindössze 31 év átlagéletkorú csapattal indulnak az október 13-i választáson.  A közös listán a Jobbik képviseletében tizenegy, a Momentumtól nyolc, az LMP részéről pedig négy képviselőjelölt kapott helyet; többségük új szereplő a közéletben. A 23 egyéni körzetben hat női jelöltet indítanak.

Kőszeghy Ábel az MTI kérdésére elmondta: szeretnének legalább egy egyéni körzetben nyerni, és céljuk, hogy minél nagyobb frakciót alakíthassanak a debreceni közgyűlésben. A Jobbik-Momentum-LMP jelöltjeinek az eddigi bejelentések szerint a Fidesz-KDNP, a DK-Párbeszéd-Szolidaritás és a Civil Fórum Debrecen Egyesület jelöltjeivel kell megküzdeniük az önkormányzati választáson Debrecenben.

(MTI)

Összesen 12 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés