Novák: Családbarát matricákkal látják el a támogatott autókat

2019. május 24. 13:17
Családbarát Magyarországért feliratú matrica kerül majd az autóvásárlási program keretében vásárolt autókra – jelentette ki az államtitkár.

Családbarát Magyarországért feliratú matricákkal látják el a nagycsaládosok autóvásárlási programja keretében megvásárolt személyautókat – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Novák Katalin ismertetése szerint azt kérik azoktól a családoktól, akik élnek a 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatás lehetőségével, hogy helyezzék el a programot népszerűsítő matricát az új, legalább hét személyes autó hátsó szélvédőjén.

Közölte, előzetes becsléseik szerint a következő 12 hónapban mintegy 10 ezer nagycsaládnak tudnak segítséget nyújtani. Hozzátette: idén 5, jövőre pedig mintegy 10 milliárd forintot biztosítanak, illetve terveznek a költségvetésben, így minden jogosult igénybe is tudja venni a támogatást.

A program szélesebb körű ismertetésére színes szórólapot is kiadtak, ezen egyebek mellett az igénylés feltételei szerepelnek.

(MTI)

Összesen 16 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Na, többgyermekes ballibek! Most elválik, ki tud áldozatot hozni az Eszméért! Azaz ki az igazi partizán, ki pedig csak hétvégi forradalmár. :-)

Mindent Bokros Lalinak, és Bajnainak köszönhetünk. Még ezt a mostani, 5% feletti növekedest is.
Ne akarj érvekkel meggyőzni egy ballikost! Tényleg egy doxazmarendszer rabjai.

Ti úgy szoktátok? Mellkasodon Lenin, hátadon Che Guevara, homlokodon a vörös csillag? Szép lehetsz.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés