Srí Lankáról és a terror spiráljáról

2019. április 24. 15:34

Trombitás Kristóf
Mandiner

Srí Lanka békés, jobbára szúfista muszlim kisebbsége szívja meg a vérszomjas vahhabita szárny által exportált terror következményeit. Mert mostantól mindenkinek rosszabb lesz.

A legfrissebb információk alapján úgy tűnik, hogy a Srí Lanka-i merényleteket az Iszlám Állam követte el. Jól ismert módszer mindez az iszlám sugallta erőszakra: öngyilkos merénylők robbantottak olyan helyeken, ahol erre – már csak a célpontok szakrális mivoltából következően is – nemigen lehetett számítani. És ez sajnálatos módon a leglogikusabb magyarázat, sok okunk nincs meglepődni.

Két fontos tanulsága azonban van az eseményeknek, amelyekről nem árt beszélni, ezek pedig a többségi, Srí Lanka-i társadalom állapotát és a muszlim kisebbséget illetik.

Először is, szerte a világon a buddhista országoknak és társadalmaiknak van egy olyan nimbuszuk, amely szinte kizárólag abból táplálkozik, hogy a hippikorszak prófétáiról– értsd, a korabeli celebekről, jellemzően zenészekről – hiába szakította le a modernitás a szakralitás legalapvetőbb atomjait is, ettől még

ők sem tudták a metafizikai érdeklődést elhagyni,

még a drogos bódulatukban is ezt keresték.

És mivel nyilvánvalóan a deszakralizált Nyugat választ nem tudott adni – meg különben is, milyen nevetséges már a saját, ósdi hagyományokhoz ragaszkodni –, Keleten keresték a megnyugvást.

Az elmúlt 50-60 évben az európai és angolszász területeken elterjedt egy negédes, tündérszárnyas kép a lunatikusan mosolygó jógikról, akik táncoslányok ritmikus mozgása közepette tanítják szitáron játszani George Harrisont, és közben szól a My Sweet Lord.

Aranyos kép, csak éppen semmi köze a valósághoz.

 

A propaganda bármit és annak az ellenkezőjét is képes elhitetni.

A buddhisták sem voltak mentesek az erőszakosságtól. Pár évvel ezelőtt pont Sri Lankán lehetett több esetről is hallani, amikor keresztény szertartásokat zavartak meg buddhisták, de a burmai muszlimellenes buddhista guru Ashin Wirathuról is

nehezen állítható, hogy pacifista megfontoltsággal figyelné a lótuszvirágok víz hajtotta tornagyakorlatait.

És arról ne is beszéljünk, hogy mennyiben szolgáltathattak alapot a helyi, buddhista szerzetesek gyújtó hangú beszédei a muszlim rohingyák népirtásához.

És magán Srí Lankán is történnek radikális buddhisták általi támadások a muszlim kisebbség ellen.

A buddhizmus pontosan olyan módon felhasználható politikai ideológiára, mint a kereszténység vagy az iszlám, ennél fogva ugyanolyan veszélyes fundamentalistákat is kitermelhet. Igaz persze, hogy szemben utóbbi kettővel, a buddhizmus alapvetően nem térítő jellegű vallás.

Sokan szeretjük is elfelejteni, hogy a kereszténység és az iszlám között számos különbség található, de a külső szemlélődök számára a legveszélyesebb, az erőszakos térítés meglehetősen ugyanolyan síkon mozog. A kereszténység mára megszelídült, pontosabban megszelídítették azt különböző felforgató erők – és ennek köszönhetően lett egyre gyengébb is –; de ettől még ne felejtsük el, csak azért, mert a logikánknak így kényelmesebb, hogy ugyanazok a vérzivataros időszakai is megvoltak, mint az iszlámnak jóval később. Erről az amerikai, afrikai és ázsiai kontinens éppen úgy tudna beszélni, mint az európai.

Nem azért vagyunk keresztények, mert a vallásunk békésebb, okosabb vagy szimpatikusabb, mint egyéb vallások,

hanem azért és kizárólag azért, mert hisszük, hogy Jézus Krisztus Isten egyszülött fia, aki értünk emberré lett, bűneinkért vállalta a kínhalált, végül feltámadt és az idők végén színe előtt fogunk beszámolni viselt dolgainkról.

Minden más csak utólag ráaggatott, civilizációs máz.

Visszatérve a Srí Lanka-i helyzethez, a tiszta ész megfontolásaiból kiindulva legalábbis valószínűtlen, hogy a helyi muszlimoknak közük lenne a terrorhoz, hiszen pont ők azok, akik a legtehetetlenebb kisebbségként folyamatosan szívnak a buddhisták miatt, és a pont a keresztényekkel a legkiegyensúlyozottabb a helyzetük. Nem beszélve arról, hogy nagy részük a szúfizmus követője, ami talán a legbékésebb és kiegyezésre hajló része az iszlámnak.

Kétségtelen, hogy az események utóhatásai számukra lesznek a legkedvezőtlenebbek, és pontosan ez sodorhatja őket a radikális szervezetek karjaiba.

Mert az egész felhajtás kiknek hozhatja a legtöbb hasznot? Az erőszakos, vérben tocsogni vágyó vahhabita szárnynak, amely Szaúd-Arábiából

világszerte úgy kapja a súlyos pénzeszsákokat, mintha nem lenne holnap.

És itt megint egy neuralgikus ponthoz értünk el, mert az az állam, amely közvetve a legtöbb szenvedést okozta terrorista sejtek támogatásával és egy hihetetlenül veszélyes ideológia állami szintre emelésével, nos, ők a mi szövetségeseink. Az USA elnökeinek állandó cimborái, súlyos fegyverbizniszek partnerei, és hídfőállás a „kiismerhetetlen”, mindig veszélyeket rejtő Közel-Keleten.

Addig egészen egyszerűen megoldhatatlan problémát jelent a terror helyzete, amíg a nyugati világ hátbaveregetéssel üdvözli sorai között azt a rezsimet, amely mindezt a terrort a leginkább pénzeli. Fel lehetne hozni persze Irán szerepét is, de ha valaminek, hát a vahhabita ideológiának kevés nagyobb ellensége van, mint Irán, és a modern terrorizmus, élén az al-Kaidával, amelyből az elmúlt 25 év szinte valamennyi terrorcsoportja ihletet merített, a vahhabita halálkultuszt hirdeti.

Amikor egy ellenzéki újságíró teljesen nyilvánvaló, külföldön történt kivégzése sem jelent semmit, akkor tényleg azt gondoljuk, hogy a biztosra vehető, de nehezen bizonyítható tények ismerete bármit is befolyásolhat? Ugyan.

Ameddig ez a világrend létezik, Szaúd-Arábia a nyugatiak barátja lesz.

És miközben a pofánkba vigyorognak, öntik a milliókat olyan szervezetek ölébe, akik el akarnak minket pusztítani.

Csekély öröm, hogy amennyiben ez sikerül nekik, a következő célpontjuk nyilvánvalóan a szaúdi uralkodóház lesz.

A helyzet az, hogy mint minden más, globális lett a terror is, de következményei miatt pont azok fognak szenvedni, akiknek vajmi kevés közük lehet hozzá. Ámde ezek a következmények már tehetnek arról, hogy a soron következő terrornak az elkeseredés miatt már olyan elkövetői is legyenek, akik abban eddig nem voltak érdekeltek. A vahhabita kurzus meg csak dörzsöli a tenyerét Boszniától Srí Lankáig.

Végül hadd jegyezzem meg, hogy ettől még a buddhizmus pontosan olyan fényteljes tradíció, mint egy sor ázsiai és európai vallás. A fentiek nem magáról a szakrális lényegéről alkotott gondolatok – ahogy ugyanígy nem a mélyét ragadja meg egy-egy kritika a kereszténység és az iszlám esetében sem  –, hanem annak megállapítása, hogy emberi és emberi társadalom között vajmi kevés különbség van.

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/147307

Ajánljuk még a témában