Sztárzenészekkel ünnepelte fennállásának 50. évét a budai Mini klub

2019. január 21. 18:47
Különleges Mini-koncerttel tisztelegtek a legendás Bem rakparti művelődési ház (Budavári Művelődési Ház) és annak közönsége előtt a Mini klub fennállásának 50. évfordulója alkalmából Török Ádám és zenészbarátai, adta hírül a 888.hu. Az eseményen megemlékeztek az aznap elhunyt Andy Vajna producerről.

A portál beszámolója szerint Török Ádám és zenészbarátai január 20-án igazi sztárparádét láttak vendégül, többek között Leslie Mandoki, Szakcsi-Lakatos Béla és Horváth Charlie is fellépett a színapod.

Idén pontosan 50 éve, hogy a Budavári Művelődési Házban, a Bem rakparton megnyitotta klubját a Mini zenekara. E fél évszázad alatt közel 1000 nagy sikerű koncertet lett itt megtartva – ismerteti a portál. Úgy fogalmaznak, a Mini név annyira összeforrt a ma már legendás "Bemrockpart" fogalommal, hogy arról a zenekar még dalt is írt.

A Török Ádám által vezetett Mini a művelődési házzal karöltve most azért is szervezte meg a nagyszabású jubileumi koncertet, hogy a zenekar egykori és hűségesen kitartó rajongói, illetve az azóta felnőtt több generáció is méltóképpen emlékezzen a kultikus szórakozóhelyre - olvasható a 888-hu-n.

Összesen 56 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés