Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Mandiner tartalomszolgáltatása megszűnt, azon kizárólag korábban közzétett archív tartalmak érhetők el.

CÖF: A Békemenet kiállás Magyarország mellett

2018. március 13. 13:39

A Civil Összefogás Fórum szerint a március 15-ére meghirdetett Békemenet nem valaki ellen irányul, hanem kiállás Magyarország mellett.

2018. március 13. 13:39

A Civil Összefogás Fórum (CÖF) által március 15-ére meghirdetett Békemenet nem valaki ellen irányul, hanem kiállás Magyarország mellett – jelentette ki a CÖF alapítója kedden Budapesten, nemzetközi sajtótájékoztatóján.

Csizmadia László úgy folytatta: ezért pártállástól függetlenül mindazok részvételére számítanak a rendezvényen, akik biztonságos életet szeretnének a magyar asszonyok, anyák és gyermekek számára. Hozzátette: a meneten részt vevő lengyel barátaikkal együtt azt üzenik Európának, hogy a közép-európai népek nagyon érzékenyek a szabadságukra és a függetlenségükre.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

Ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF szóvivője hangsúlyozta, hogy a Békemenet – az előzőekhez hasonlóan – az erő, az egység és a méltóság demonstrációja lesz, amelyen kinyilvánítják a haza és a nemzet iránti elkötelezettségüket. Ugyancsak demonstrálni kívánják, hogy a belső és külső ellenféllel szemben egyaránt megvédik az elmúlt nyolc évben elért eredményeket. Úgy vélekedett: a Békemenet azért vált ki olyan nagy aggodalmat a baloldal részéről, mert a nemzeti erők győzelme alapjaiban rendítheti meg a nemzet ellenében dolgozó erőket. A közelgő országgyűlési választáson az a tét, hogy Magyarország magyar marad vagy bevándorlóországgá válik – mondta Lomnici Zoltán.

Fricz Tamás politológus arra hívta fel a figyelmet, hogy az első, hat évvel ezelőtti Békemenet időszakához képest a helyzet nem változott, hiszen újra meg kell védeniük a külső és belső erőktől a nemzeti szuverenitást és a magyar életmódot.  Sőt nagyobb a veszély, mint amekkora 2012-ben volt. A globális pénzügyi elit ugyanis a nemzetek megszüntetésében és egy globális világrend kialakításában érdekelt, aminek szerves része a migráció ösztönzése – fogalmazott.

Bencsik András, a Magyar Demokrata című hetilap főszerkesztője azt mondta: a hódmezővásárhelyi választási vereség sokkolta, de egyben fel is rázta a jobboldalt. Rádöbbentette a nemzeti erőket arra, hogy az országgyűlési választáson „élet és halál a tét”. Egyben a Békemenet alkalmával meg kívánják mutatni a szeretet és az összefogás erejét – közölte az újságíró.

Stefka István, a Pesti Srácok portál lapigazgatója arról szólt: a Békemenetet figyelmeztetésnek is szánják arra, hogy április 8-án „jól kell mindenkinek szavaznia”.  Mert az ellenzék, amely az 1919-es ellenzékhez hasonlítható, az alaptörvénytől a családtámogatási rendszerig mindent megsemmisítene, és migránsok millióit szabadítaná az országra – mondta. Végül kitért arra, hogy soha ennyi támadást nem kaptak: „gyilkolással, öléssel, vérfürdővel fenyegetik a Békemenetet”

Kérdésekre válaszolva Csizmadia László közölte: az előrejelzések szerint a Békemeneten mintegy 200 ezer, köztük több mint ezer lengyel résztvevőre számítanak. Értékesnek nevezte, hogy a Fidesz is támogatja a rendezvényt. Megjegyezte, szeretnék, ha a Magyar Villamos Művek után további nagyvállalatok is  biztosítanának forrást a CÖF karitatív tevékenységéhez. Bencsik András szintén kérdésre válaszolva sikernek nevezte, hogy korábbi felvetésének megfelelően sikerült visszafogni a „sorosozást” a Fidesz kommunikációjában. Szerinte ennek is köszönhető, hogy folyamatosan nő a párt támogatottsága. Stefka István azt mondta, hogy Karácsony Gergely árnyékkormányának valamennyi tagja Soros embere.

Csizmadia László egy korábbi sajtótájékoztatón azt közölte: a „melegszívű” magyarokból és lengyelekből álló menetelők „A haza minden előtt” feliratú, Kölcsey Ferenc versét idéző molinó mögött fognak vonulni a Bem tér, Nyugati tér, Alkotmány utca, Kossuth Lajos tér útvonalon; utóbbi helyszínen csatlakoznak az állami ünnepség résztvevőihez.

(MTI)

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szekula
2018. március 13. 19:55
Csizmadia mindent vitt a sajtótájékoztatón: - honnan van a pénz? - azt mi nem tudjuk, azzal mi nem foglalkozunk, csak van Közbotrány, hogy nem bilincsben távozott a helyszínről a vén komcsija.
Válasz erre
13
4
magyarben
2018. március 13. 17:58
"Kérdésekre válaszolva Csizmadia László közölte" : ))) Csak számomra nevetséges ez a duma? : ) Tekintve, hogy a "habony-mészáros-vajna" médián kívül mással manapság már csak akkor állnak szóba, ha kifejezetten nekik van mondandójuk, : ) ez a szöveg "kérdésre válaszolva" : ) Ja arra kérdésre, amit a "rogántóniminisztériumban" kitaláltak, és azt a választ kapják, amit már jó előre be tanítottak a delikvensnek : )))
Válasz erre
6
7
magyarben
2018. március 13. 17:50
: ))) "Kiállás Magyarország mellett, biztonságos életet, a magyar asszonyok, anyák és gyermekek számára, közép-európai népek nagyon érzékenyek a szabadságukra és a függetlenségükre., az erő, az egység és a méltóság demonstrációja, kinyilvánítják a haza és a nemzet iránti elkötelezettségüket, belső és külső ellenféllel szemben egyaránt megvédik, a Békemenet azért vált ki olyan nagy aggodalmat a baloldal részéről, mert a nemzeti erők győzelme alapjaiban rendítheti meg a nemzet ellenében dolgozó erőket, az a tét, hogy Magyarország magyar marad vagy bevándorlóországgá válik, meg kell védeniük a külső és belső erőktől a nemzeti szuverenitást és a magyar életmódot, nagyobb a veszély, A globális pénzügyi elit ugyanis a nemzetek megszüntetésében és egy globális világrend kialakításában érdekelt, aminek szerves része a migráció ösztönzése, „élet és halál a tét”. a szeretet és az összefogás erejét, az ellenzék, amely az 1919-es ellenzékhez hasonlítható, az alaptörvénytől a családtámogatási rendszerig mindent megsemmisítene, és migránsok millióit szabadítaná az országra, soha ennyi támadást nem kaptak: „gyilkolással, öléssel, vérfürdővel fenyegetik a Békemenetet”, árnyékkormányának valamennyi tagja Soros embere, a „melegszívű” magyarokból, A haza minden előtt”." Egy ilyen rövid cikkben ennyi "nagy szó"! Kb. 2014 óta annyit "pufogtatták" külön-külön, hónapról-hónapra, mindig emelni kellett a "tétet", mert csak így lehetett fenntartani a "harci morált", ezek nélkül a "panelek" nélkül a fideszes "szavazók" (na jó rackák : )) is rájöttek volna, hogy gondok vannak az országban, Csakhogy mára már elkoptak a "nagy szavak", nem elég önmagukban megemlíteni, hogy "soros", vagy hogy "brüsszel", vagy épp azt, hogy "harc" Nem, mára már ott tartunk, hogy egy buzdító cikkben ezek mind, egyszerre kell hogy szerepeljenek! mázli, hogy április 8.-áig már nem kell sokat írniuk : )))
Válasz erre
6
6
fakocka
2018. március 13. 17:03
Amelyik Magyarországért egy stefka nevű kommunista, persze ma fideszes patkány kiáll, arra nekem semmi szükségem nincs.
Válasz erre
9
6
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!