De honnan is mérik a víz szintjét?

2013. június 6. 10:55
A vízügyi szakemberek nem a meder aljától számítják egy-egy folyó vízoszlopának magasságát, hanem a valaha mért legalacsonyabb vízszinttől, azaz a vízmérce nem ér le a folyó fenekéig – tájékoztatott az Országos Műszaki Irányító Törzs törzsvezető-helyettese csütörtökön.

Szentiványi Árpád közölte, a vízmérce úgynevezett nulla szintjéhez képest állapítják meg a folyó vízállását, tehát ha a mérce például kilenc métert mutat, akkor a meder alja akár több méterrel is mélyebben lehet. Ha például Budapest térségében nyolc métert mutat a berendezés, akkor a folyó mélysége akár 15-16 méter mély is lehet – mondta.

A vízügy már több mint 150 éve állami vízmércéken méri a folyók vízszintjét. Normális vízállás esetén a nagyobb települések közelében, illetve a határszakaszokon elhelyezett eszközök adatait gyűjtik össze. Árvíz idején azonban jóval több vízmérce adataival dolgoznak.

Korábban naponta kétszer olvasták le a vízállást, napjaikban azonban már egy csőben elhelyezett szerkezet méri a vízoszlop magasságát, és negyedóránként automatikusan, a mobilhálózat segítségével továbbítja az adatokat a központba. Ezek alapján készítenek óránként összesítéseket, és teszik közzé a vízügy honlapján – közölte.

Összesen 4 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Teljesen mindegy, hogy honnan mérik a lényeg, hogy mikor lép ki a mederből. Hogy most azt milyen számnál teszi, az mellékes, ha minden mérésnél egy fix pont van és a megadott adat pontosan tudja megmutatni azt, hogy mennyi van meg a kiöntésig.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés