Már több mint egy hete annak, hogy Panyi Szabolcs újságíró, fedésben külföldre dolgozó hírszerző hangfelvétellel dekonspirálódott, melynek keretében kiderült, hogy külföldi titkosszolgálatokkal együttműködve közrejátszik Szijjártó Péter magyar külügyminiszter lehallgatásában. Panyi Szabolcs lebukása – amelyet ostoba hencegésével okozott – arra világít rá, hogy vannak – talán még rajta kívül is – olyan magyar állampolgársággal rendelkező újságírók, akik külföldi titkosszolgálatok érdekében állva információkat szereznek, adnak át és terjesztenek, esetében a magyar külügyminiszterről, ezzel kiszolgáltatva nekik hazánkat. Az illetőt kémkedés gyanújával fel is jelentették, a magyar társadalom 70 százaléka pedig elítéli a tettét a Századvég friss kutatása szerint.
Panyi Szabolcs lebukása után Szabó Bence, a kiugrott nyomozó százados segítségével a Direkt36 csinált egy visszalövést, leleplezve ezzel a magyar kémelhárítás akcióját.
Összességében az látható tehát, hogy az ellenzéki sajtó dekonspirált egy olyan magyar szolgálati műveletet, aminek a célja a külföldi kémkedés elhárítása volt, amely a Tisza Párton keresztül érvényesül Magyarországon.
Ez a két ügy valójában egy-egy csata azon a széles, összefüggő frontvonalon zajló háborúban, amelyet Magyarország jövőjéért vívnak. Ez az intenzív külföldi beavatkozás a magyar belpolitikába ugyanis nem véletlenül történik, hiszen a Tisza Párt mögött álló globális érdekkörök célja, hogy Magyarország egy ukránbarát álláspontot képviseljen és többek között váljon le az olcsó orosz energiáról.”
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor