A „független” sajtó helyett a csalódott hívei kérik Magyar Pétert: adjon megnyugtató magyarázatot a botrányos hangfelvételekre

2026. április 04. 17:59

Attól tartanak, hogy ezek az ügyek elbizonytalaníthatják a tiszás szavazókat, ráadásul amennyiben a hangfelvételek igaziak, az azt jelenti, hogy Magyar Péter zsarolható, tehát nem alkalmas miniszterelnöknek.

2026. április 04. 17:59
null

Mint ismert, az elmúlt napokban egymás után kerültek nyilvánosságra olyan hangfelvételek, amelyek Magyar Péterre nézve igen kínosak lehetnek. Volt olyan hangfelvétel, amelyen Vogel Evelin, Magyar Péter volt barátnője és Radnai Márk beszélgettek, és amelyből arra lehet következtetni, hogy a Tisza Párt elnöke nem tudja magát kontrollálni és előfordul, hogy erőszakosan viselkedik.

Vogel Evelin például azt mondta, nem egyszer tapasztalta azt meg Magyar mellett, hogy mikor ideges volt, „szinte megerőszakolta”. Azt is megjegyezte, hogy „ez k*rvára fáj, érted”.

A nyilvánosságra került hangfelvételekre Magyar Péter nem reagált érdemben, nem is volt rákényszerítve, hiszen a magát független-objektívnek nevező média hallgatott a hangfelvételekről és nem kért reakciót Magyartól.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Vereség után: megszólal a Fidesz kampányfőnöke | REAKCIÓ Orbán Balázzsal (VIDEÓ)

Vereség után: megszólal a Fidesz kampányfőnöke | REAKCIÓ Orbán Balázzsal (VIDEÓ)
Tovább a cikkhezchevron

A Tisza Párt elnökének posztjai alatt azonban több hozzászólás is megjelent az elmúlt napokban, amelyben arra kérik Magyar Pétert, hogy adjon megnyugtató cáfolatot, hiszen ezek az ügyek így elbizonytalaníthatják a tiszás szavazókat, ráadásul amennyiben a hangfelvételek igaziak, az azt jelenti, hogy Magyar Péter zsarolható, tehát nem alkalmas miniszterelnöknek.

Az alábbiakban ilyen hozzászólásokból válogattunk:

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Nyitókép: AFP/Attila KISBENEDEK 

 

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szuperszig
2026. április 06. 18:30
Hová lettek a tiszát éltető trollocskák? Sorban állnak vazelinért??? A kokobononál az nem játszik, ő szárazon fogja beverni nekik...
Válasz erre
0
0
Szuperszig
2026. április 06. 18:08
Bármit hazudik nekik a kokobono, ezek s fostalicskák elhiszik.
Válasz erre
0
0
nempolitizalok-0
2026. április 05. 09:32 Szerkesztve
Ezeknek tényleg csak ez a bajuk Petivel???????? A srác eleve ezer sebből vérzik, a mentalitásától kezdve odáig, hogy az EU vezetés leuraló háttérhatalom a biztonság kedvéért 2 embert is odatett melléje, akik gondoskodnak aról, hogy ne legyen Peti önjáró. Magyarul kb. mint Zselé, inkább ő bukjon mint a háttérhatalom érdekei.
Válasz erre
2
0
betakentaur
2026. április 05. 08:24
Abban bíztam, hogy a "40 év bolyongás" után valahogy magára talál a nemzet, valahogy kitisztul a kommunizmus mocskától. Elbizonytalanodtam, hogy a maradék 4 év alatt csoda történhetne. Az, hogy milliók képesek erre az emberre szavazni nagyon elszomorító. Teljesen mindegy, hogy milyen indokkal teszik. Erre nincs magyarázat és bocsánat.
Válasz erre
2
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!