Kamera rögzítette, hogy valaki a Dunába zuhant a Lánchídról

2026. január 18. 22:30

A hatóságok vizsgálják a felvételeket.

2026. január 18. 22:30
null

Az Index információi szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság birtokába került egy dunai hajó fedélzeti kamerája által rögzített felvétel, amelyen az látható, hogy 2026. január 18-án, vasárnap reggel 6 óra 37 perckor egy személy a Lánchídról a Dunába zuhan.

A lap úgy tudja, a hatóságok jelenleg vizsgálják, van-e bármilyen összefüggés az eset és a péntek este eltűnt 18 éves Egressy Mátyás ügye között.

A fiatal péntek január 16-án este a budapesti V. kerületben, az Ötkert nevű szórakozóhelyen bulizott barátaival. Hajnali 2 óra körül a Zrínyi utcából elindult hazafelé, de XI. kerületi otthonába nem érkezett meg. Az édesapa, Egressy Attila a sajtónak elmondta, hogy Mátyás barátai szerint a fiú ugyan többet ivott a kelleténél, de ez az állapot egy ilyen bulinál nem számított szokatlannak, és az alkoholnak már rég el kellett volna veszítenie a hatását. A család kizárja, hogy a fiú mentális betegségben szenvedne.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Megdöbbentő dolgok derültek ki Kapitány Istvánról – és Magyar Péternek nem tesz jót

Megdöbbentő dolgok derültek ki Kapitány Istvánról – és Magyar Péternek nem tesz jót
Tovább a cikkhezchevron

A térfigyelő kamerák felvételei alapján a következő történt:

  • a Március 15. téren felszállt a 907-es éjszakai buszra, hogy Kelenföldön szálljon le,
  • a buszon elaludt, ezért a végállomásnál az Örs vezér terénél leszállították – hajnali 4 óra körül,
  • innen HÉV-vel kiment Csömörre, majd visszautazott Budapestre,
  • metróval a Kossuth térre ment, majd reggel fél hét körül átkelt a Lánchídon.

A fiút a főváros több pontján is látták az eltűnés óta, de zavart állapotban volt, és ha megszólították, megijedt és elmenekült.

A család szerint az utolsó ismert találkozás vasárnap hajnali 1 óra 10 perckor történt Pestszentlőrincen, amikor barátai összefutottak vele. Ekkor már kabát sem volt rajta, tekintete zavart volt, és olyan benyomást keltett, mintha drogot fogyasztott volna. Amikor megszólították, azonnal elszaladt.

A nagynéni és a család feltételezése szerint valószínűleg az italába csempészhettek valamilyen szert, ami magyarázhatja a szokatlan viselkedést és a menekülést.

Nyitókép forrása: MTI/Kocsis Zoltán

***

 

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Marhagulya
2026. január 21. 13:56
Lehet én vagyok csak érthetetlen, de a térfigyelőkkel nem lehetett volna tovább nyomon követni? Vagy a "barátoknak" nem esett le, hogy valami nincsen rendben? Nem kellett volna utána menni?
Válasz erre
0
0
ekeke1
2026. január 19. 10:27
Sróf "Honnan veszed, hogy meghalt?! Légy szíves, ne találj ki és ne terjessz álhíreket. A rendőrség ebben a pillanatban is eltűntként tartja nyilván." 1. Az MTK Tenisz Klub a családtól megkapta az értesítést. 2. Az édesanya, Orsolya is feketébe tette az este a FB profilját. 3. A lányom közeli kapcsolatban áll Matyi testvérével. Tőle kapta az értesítést hogy Matyi már nincs közöttünk. + A rendőrség addig keresi amíg a holttest elő nem kerül a Dunából. Mert az nyilvánvaló hogy ő volt aki beleesett. Ahogy az is hogy túlélési esélye sem volt.
Válasz erre
3
0
Obsitos Technikus
2026. január 19. 09:59 Szerkesztve
Nem feltétlenül muszáj itt drognak lennie. Ha eddig nemigen ivott, akkor lehet egy nagyobb mennyiségű alkohol által kiváltott patológiás részegség is. Már rég nincs a szervezetében alkohol, de még mindig tart a pszichózis, ebben az állapotban akár napokig is kóborolhat a szerencsétlen.
Válasz erre
3
0
rugbista
2026. január 19. 07:39
Miért volt zavart később? Hát újra rátankolt.
Válasz erre
0
4
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!