Az állami ügyintézés Teslájából nézve az önkormányzati ügyintézés egy egészen szánalmas Zsiguli.
Vissza-visszatérő témája a magyar nyilvánosságnak az önkormányzatiság. Hogy az önkormányzatokat állítólag kivérezteti, hatásköreiket elvonja a gonosz Fidesz, amely tűzzel-vassal irt minden tőle független hatalmi központot, s a szabadság tereit szántszándékkal szűkíti.
Nem vagyok ezzel az érveléssel szemben immunis.
Szerintem a szolidaritási hozzájárulás rendszere alapvetően nincs rendben úgy, ahogy most van, és remélem, hogy a budapesti költségvetés körüli hercehurcából származnak majd jó impulzusok a rendszer újragondolásához.
Vitán felül áll, hogy a jobban működő városok dinamikusabb fejlődést és gyorsabb felzárkózást hoznak az országnak; a korrupcióról meg az oktatásegészségügyről szóló tartalmatlan lózungok helyett az önkormányzatiság rendszere az, amit érdemes volna ellesni például a lengyel felzárkózásból. A magyar önkormányzatisággal kapcsolatos vitáknak tehát oka, alapja és helye van.
De itt egy de. Teljességgel lehetetlen nem észrevenni azt, hogy ma az állami ügyintézés minden korábbinál flottabb, hatékonyabb, digitálisabb és kényelmesebb – az önkormányzati pedig mintha semmit sem változott volna a múlt század óta. S ennek nem az önkormányzatiság rendszere az oka, nem is a szolidaritási hozzájárulás. Ennek az az oka, hogy az önkormányzatok ellustizták a digitalizációt;
s ez finoman szólva ambivalenssé tesz azzal kapcsolatban, hogy tényleg kellene-e nekik több pénz, önállóság és felelősség.
Konkrétan jobban jár az állampolgár azzal, ha valami állami ügy, mint ha önkormányzati.
Ma az állampolgár és államának leggyakoribb és legjelentősebb közös ügyeit elintézni egy laza csuklómozdulat. A korábban többnapos fejfájást okozó adóbevallás egy alkalmazottnak konkrétan bruttó két kattintásból megvan, és egy katás vagy tételesen adózó kisvállalkozónak sem igényel sokkal több erőfeszítést. Hármat kell csak lapozni egy okostelefon képernyőjén ahhoz, hogy az ember orra elé tegye az állam az elmúlt években keletkezett minden egészségügyi dokumentumát, érvényes receptjét –
Németországban még csak gondolkoznak azon, hogy valamikor majd igazán csinálhatnának hasonlót.
Gépjárműadót befizetni a NAV alkalmazásában (hál’Istennek már ez sem önkormányzati ügy) könnyebb, mint rendelni a Temuról egy telefontokot. Elég egy rendszámot betáplálni a központi ügyintézési rendszerbe, és emberi nyelven értesülhet a felhasználó arról, hogy az általa megvásárolni kívánt gépjármű tekert órájú, gyanús kotla-e. Az állampapírvásárlás konkrétan kevesebb idő alatt megoldható, mint a készpénzbefizetés egy ATM-ben. S ráadásul még a mindezekhez kaput nyitó ügyfélkapus bejelentkezés sütitörlős-faxnis-jelszóváltoztatós rémálmát is felváltotta az egy telefonfeloldásból és egy QR-kód beolvasásából álló, betonstabil ujjgyakorlat.
Még hatéves felnőtt állampolgári pályafutásom távlatában is ámulatba ejt tehát, mennyit fejlődött a magyar közigazgatás.
Az önkormányzatok kapcsán viszont az ejt ámulatba, hogy mit csináltak ezek az elmúlt tizenöt évben, és miért olyan még mindig ügyezni velük, mintha a kommunista tanácsházával tárgyalnék.
Úgy hozta a kényszer, hogy feketeöves Budapest-utáló létemre két év határozott időre újbudai lakos lettem, és szerettem volna elintézni egy halálosan evidens dolgot, amin vidéken gondolkodni sem kell – tenni az autómat értelmezhető áron valahová. A parkolószűkében lévő budapesti önkormányzatok erre a célra találták ki a lakossági parkolási bérlet intézményét, amihez – ha ez, adná Isten, DÁP-os állami szolgáltatás lenne – egyetlen okmány kellene: egy bankkártya. Az állam előtt ismert információ, hogy hol lakik az ember, hol a tartózkodási helye és melyik autót birtokolja. Ebből könnyedén összepárosítható, hogy hol jogosult lakossági parkolási bérletre. Egyik gombnyomás: ügyfél igényel, másik gombnyomás: ügyfél fizet. Kész.
De a lakossági parkolási bérlet sajnos önkormányzati szolgáltatás, az önkormányzat pedig, mint mondtam, tanácsháza.
Az állami ügyintézés Teslájából nézve különösen szánalmasnak tetsző Zsiguli. Vagy ha tetszik: Zaporozsec. Oltcit. Bontószökevény.
Így tehát egy újbudai tartózkodási hellyel rendelkező állampolgár – aki egyébként 2022 előtt nem is igényelhetett semmilyen parkolási bérletet – lakossági parkolási bérletének feltételei a következők. Szükséges először is „teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt bérleti szerződés”, mintha ez lenne az egyetlen jogalapja a tartózkodási hely létesítésének, és nem laknának emberek kollégiumban, munkásszállón, családtagok-ismerősök lakásaiban. Emellett kell a „tulajdoni lap nem hiteles másolata”, mintha a kerület nem tudná pontosan, melyik ingatlan kié. A bérelt ingatlan tulajdonosának továbbá írásban le kell mondania arról, hogy a tulajdonában álló ingatlanra egynél több parkolási bérletet igényeljen (nem elég az önkormányzatnak megtagadnia tőle a másodikat, ha igényli?!), valamint a bérlőnek is nyilatkoznia kell arról, hogy a bejelentett lakcímén nem váltott parkolási engedélyt
(mi érdekeltsége van Újbudának abban, hogy szekszárdi, debreceni vagy baktalórántházi származású polgárai otthon, édesszüleiknél miként parkolnak?!).
S ha mindezeket az ügyfél beszerezte, s reményteljes várakozás mellett benyújtotta őket személyesen vagy csatolmányként, parkolhat a tartózkodási helye szerinti parkolási zónában. No persze ha a lakhelyéhez legközelebb eső parkolható utca egy másik zóna része, akkor ott már nem. A szolgáltatás ára évi huszonnégyezer forint. Európa kell, Klára kell, DK-ra szavazni fel!
Feltolulnak bennem az emlékek megboldogult katás egyéni vállalkozó koromból, amely adónemben épp adminisztrációmentessége volt a zseniális: havi egy fix összegű utalás, évi egy bevallás, csókolom. Egyetlenegy dolgot nem helyettesített csak a kisadózó vállalkozások tételes adója – az istenverte helyi iparűzési adót, a hipát. Győrben a vállalkozók évi 2,5 millió forintos bevétel alatt hipa-mentesek, az voltam én is mindig; de ezt az információt kizárólag bonyolult helyi rendeletekből lehetett kisilabizálni,
és mindig akkurátusan, jó bonyolult formanyomtatványokon kellett bejelenteni az önkormányzat felé a befizetendő nulla forint hipát.
Ez a két élmény határozza meg a számomra az önkormányzati ügymenetet.
Tip-top digitalizáltuk a magyar államot, az önkormányzatok meg a 20. században maradtak. Az ő világuk még a régi Magyarország világa, a hivatali packázásoké; az a világ, ahol az ember öreganyjának születési anyakönyvi kivonata is kellett egy adómegállapításhoz. Magyarország már rég elment emellett, állami digitális rendszereink Európa élvonalába tartoznak. Ideje volna egy nagy reformnak az önkormányzatok finanszírozásában – de ideje volna annak is, hogy ne tűrjük tovább az önkormányzati lustizást.
Szíveskedjék átfáradni a huszonegyedik századba magyar demokrácia utolsó mentsvára, a szabadság szűkülő tere, a részvételi progresszió idolja meg mifene –
a magyar önkormányzatiság.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt
***
Ezt is ajánljuk a témában
Ami a HetiPetiből kimaradt: Magyarország kutat fúr Nigériában; az EP szerint a magyar és az osztrák fiatal ugyanannyira kevéssé aggódik a megélhetése miatt. Francesca Rivafinoli írása.
Több fontos területen lehet komoly változás.
Tölgyessy Péter a Partizán vendége volt, ahol elmondta, hogy Magyar Péter „internetes politikus”, aki nem érti a mélyebb összefüggéseket, valódi kormányzás helyett csupán „kívánságlistákat” hagy jóvá, saját minisztereit pedig egyszerű „melósokként” kezeli.
Székesfehérvár fideszes polgármestere kijelentette: nyitottak az egyeztetésekre a szakminiszterekkel, és szívesen átadják korábban kidolgozott szakpolitikai javaslataikat is.
Egy magyar űrhajósnak nem szabad pártpolitizálnia, amíg ebben a minőségében tevékenykedik.
A sokszor „feljelentőemberként” emlegetett Tényi bejelentése mentén ismeretlen elkövető ellen nyomoz a hatóság.
Öntudatlanul, de még Magyar Péternek is Bibó István jutott róla eszébe.
Magyar Péter a hétfői sajtótájékoztatón bejelentette, nem céljuk, hogy bedőljenek az önkormányzatok, de elvárják, hogy az adókat mindenki befizesse, és ez Budapestnek sem fog gondot okozni.
Hiába ígért keményebb fellépést a Merz-kormány a bűncselekmények miatt elítélt vagy biztonsági kockázatot jelentő szíriaiakkal szemben, január óta egyetlen újabb kitoloncolás sem történt Németországból Szíriába.
Egyre többen csatlakoznak az élet védelmét célzó petícióhoz.
