Földrengés volt Chilében, cunamiveszély miatt evakuálják az embereket

7,4 erősségű földrengés volt az országban.

Olyan politikusoknak is van itt több százezer követője, akik az 1 százalékért küzdenek.
„Megy a nagyotmondás, hogy már hányan csatlakoztak a digitális polgári körökhöz. Mire kettőt pislogunk, bemondják, hogy húszezren. Ja, nem, már huszonötezeen.
Mint a nemzeti konzultáció. Soha senki nem tud ellenőrizni semmit. Bemondják, hogy jaj, de sokan kitöltötték - mostantól ez lett a népakarat. Igaz, akkora számot mondanak be, amivel választást sosem lehetne nyerni.
De jön a cunami a túloldalról is. Röhögő fejek tömegei védik, támogatják. Igaz, rengetegnek nincs arca. A nevük is gyanús. Nincsenek Facebook-ismerőseik. Jön például a komment, hogy ő mindig DK-s volt, de most csalódott, és a Tiszára fog szavazni. Rákattintok: egyetlen DK-s ismerőse sincs. Én sem. Sőt, összesen négy van. Hogy lehetett szavazónk? Egy másiknak Jack Nicholson az arca, a harmadiknak egy Ferrari.
Megy a vetítés, a számmisiztika. Olyan politikusoknak is van itt több százezer követője, akik az 1 százalékért küzdenek. Vagy már azért sem. Meg sem merem nézni, hány vietnámi lehet köztük.
Tegyük a dolgunkat, Barátaim!”
Nyitókép: Facebook