Mert neki semmi nem számít már, csak a saját hatalma. Amihez megszállottként ragaszkodik.
Nem tudom, hogy amikor kényszeresen rángatja a nyakkendőjét, nyalogatja a szája szélét és ráng az arca a kellemetlen kérdések vagy helyzetek kapcsán, akkor vajon mire gondol? Mint sarokba szorított vad, aki érzi a vesztét, vajon meddig megy el? Van-e benne még bármilyen belső erkölcsi-emberi iránytű, ami visszatartja a legrosszabbtól, vagyis attól, hogy elszabadítsa a káoszt és az erő:szakot, mert a rendet már képtelen uralni? Vagy a nyílt erő:szaktól megtorpanva inkább azt tervezgeti, hova fog emigrálni, hogy megússza a népharagot és a jogos számonkérést?
Nyitókép: Facebook/Momentum