
Több tízezer méh lehet veszélyben.
Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) az ázsiai lódarázs (Vespa velutina) hazai megjelenésére hívta fel a lakosság figyelmét – írta az egyesület közleménye alapján az agrokult.hu. Kiemelték, hogy
ez az inváziós faj Európa számos országában gyors terjedéssel komoly veszélyt jelent az adott terület őshonos beporzóira,
így többek között a méhészek által tartott mézelő méhekre. Magyarországon 2023. augusztus 22-én észlelték először az ázsiai lódarazsat a Győr-Moson-Sopron vármegyei Kimlén. Az állatok fészkét 2023. október 5-én fedezte fel és semmisítette meg az OMME külföldi szakemberek segítségével.
Az egyesületnek azóta nincs tudomása újabb magyarországi megjelenésről, de
Szlovákiában, a magyar határhoz közel több alkalommal is megjelent az ázsiai lódarázs.
Szakemberek szerint 2025-ben nagy valószínűséggel ismét lehet számítani a hazai felbukkanására. Az ázsiai lódarázs kisebb, mint az őshonos európai lódarázs, hossza körülbelül 2,5-3 centiméter. Színe sötét, potrohának vége sárgás-narancssárga, a lábak alsó része jellegzetesen sárga. Fészkét a szabadban, általában magas fákon, vagy bokrokon, de akár talajszinten is építheti. A fészek nyílása alul helyezkedik el, míg az őshonos európai lódarázs fészkének az oldalán van a bejárata.
Az ázsiai lódarázs aktívan vadászik a házi méhekre, egyetlen kolónia akár több tízezer méhet is elpusztíthat.
Gyors terjedése miatt veszélyezteti a helyi ökoszisztéma egyensúlyát – írták.
Az egyesület kéri, ha valaki ázsiai lódarazsat, vagy annak fészkét lát, készítsen fényképet a rovarról, illetve a fészekről, és küldje el azt – megjelölve az észlelés pontos helyszínét – az OMME hivatalos e-mail címére: [email protected]. Az OMME tájékoztató szórólapot is készített, amely bemutatja az ázsiai lódarazsat, elterjedésének veszélyeit, és összehasonlítja az őshonos lódarázzsal. A szórólap az OMME honlapján érhető el. További információ az OMME honlapján a www.omme.hu/azsiai-lodarazs/ linken található.
(MTI)
Nyitókép: GUILLAUME SOUVANT / AFP
***