„Tisztelt Szerkesztőség!
A Tisza szigetek alakulásakor csatlakoztam én is egy baranyai szigethez, hasonlóan a többiekhez, én is változást akarok elérni az országban. Eleinte jó hangulatban telt a munka, mindenki nagyon lelkes volt.
Aztán a szigetem vezetői, elkezdtek a megbeszélésekre és a csapatépítőkre olyan 2010 előtti volt szocialista/kommunista funkcionáriusokat meghívni (a sziget vezetése MSZP-s, DK-s kötődésű, mint kiderült), akikről azt hittem, hogy már nem is élnek. Amikor ezt szóvá tettem a kordinátoromnak, akkor letorkollt, hogy ezekre az emberekre nagy szükségünk van a kapcsolati és egyéb tőkéjük miatt.
Az igazi töréspont bennem a kongresszus volt. Itt a szigetem vezetői megígérték, hogy aki jól dolgozik, az mehet Pestre a Tisza Kongresszusra. Engem megnyugtattak, hogy biztosan részt tudok majd venni. Aztán két nappal az utazás előtt szóltak, hogy Pestről mondják meg, hogy ki utazhat fel és sajnos én nem lehetek ott. Utólag kiderült, hogy ez is egy hazugság volt, mert a helyeket a sziget vezetők osztották ki egymás között, haverok között, ahogy az adományok elosztásában is voltak érdekességek. A hazugságok kezdték behálózni az egész mozgalmat, így a lelkesedésem alábbhagyott. A szigettől eltávolodtam, megmondom őszintén, hogy erősen csalódtam ebben az egészben.
Tegnap olvastam a cikküket a Női Sikernapról és olvastam a szereplők kapcsolódó reakcióit és kommentjeit is. Olvastam, hogy ez egy nem politikai rendezvény.
Akkor magyarázza már meg nekem valaki, hogy miért küldte a TISZA Párt a csatolt emailt nekem! Magyarázza már meg nekem a volt szigetem, hogy miért fedeznek egy ordas hazugságot, ha arról volt szó, hogy itt mindenki őszinte. Minden tiszás megkapta ezt a levelet Baranyában.
Hol vannak a rendszerváltó őszinte emberek?”